Adatgyűjtés

2023.11.09. 11:06

Meghekkelnék a nemzeti konzultációt a Soros-közeli adatbázis-építők

Nemrég zárult az úgynevezett 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazás, amely banális kérdéseket, illetve az elmúlt hónapokban már unalomig ismételt követeléseket tartalmazott, ráadásul közjogi értelemben semmilyen jelentősége nem volt. Az egyetlen valós cél nyilvánvalóan az, hogy begyűjtsék a szavazáson részt vevők személyes adatait.

MW

Nemzeti Konzultáció kézbesítése

Forrás: Tolnai Népújság

Fotó: Mártonfai Dénes

A kampányt a jogilag még nem is létező Egységes Diákfront, valamint az ismert, Soros Györgyhöz köthető aHang csapata szervezte, és a személyes voksoláshoz fényképes igazolvány, valamint lakcímkártya volt szükséges, online formában pedig Ügyfélkapuval kellett rendelkezni. 

Tehát a magyar választópolgárok adatai a Soros-közeli aHangon keresztül egy amerikai adatfeldolgozó cégnél landolnak, ahol szintén megtalálható a spekuláns érdekeltsége – tudta meg a Magyar Nemzet.  

Az alternatív „népszavazáson” részt vevőknek ahhoz is hozzá kellett járulniuk, hogy az Egységes Diákfront is kezelhesse az adataikat, ami azért vitatható, mert egy nem létező jogi személyről van szó.  

A népszavazásnak álcázott adatgyűjtés eredménye vélhetően csalódást okozott a szervezőnek, hiszen a kampány kezdetén 7igen.hu honlapon megfogalmazott cél úgy hangzott: „Több, mint 200 ezer embert szeretnénk elvinni az urnákhoz.” Az összesített adatok szerint a tervnek csupán a felét sikerült elérni, 114 941-en vettek részt a szavazáson, közülük csaknem 70 ezren személyesen a standokon, míg 45 ezren online voksoltak. 

A lanyha érdeklődés is indokolhatta, hogy a szervezők újabb kampányt indítottak, amit a „népszavazás” második fordulójának neveznek. Ezúttal a kormány által indított, valóban aktuális és húsba vágó témaköröket – migrációs válság, háború, rezsicsökkentés – felölelő nemzeti konzultációt használja fel a baloldal a saját kampánycéljaira. Az akció célja, hogy egymillió üres konzultációs ívet gyűjtsenek össze. Mint azt a már idézett honlapjukon írják: egy üres konzultációs ív megegyezik egy szavazattal az oktatás, a pedagógusok és a 7IGEN-es „alternatív népszavazás” mellett. 

Ezzel a teljesen abszurd árukapcsolással kettős céljuk lehet: eltérítenének embereket a konzultációban való részvételtől, és egyúttal tovább növelnék a választói adatbázisukat.  

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában