Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.24. 06:37

Nem engedett el magyar állampolgárokat a Hamász

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az izraeli hadsereg tiltása ellenére

Fotó: Anadolu via AFP

Joe Biden üdvözölte a túszok első csoportjának elengedését és kétállami megoldást sürgetett

Joe Biden üdvözölte a Hamász által október 7-én elhurcolt túszok első csoportjának szabadon engedését pénteken, a négynapos tűzszünet első napján. Az amerikai elnök a Massachusetts állambeli Nantucketben, ahol családjával a hálaadási ünnepi hétvégét tölti, úgy fogalmazott: 

ez még csak a kezdet, de eddig minden jól alakult.

Azt hangoztatta, hogy a kiszabadult foglyok sok mindenen mentek keresztül, és most hosszú gyógyulás vár rájuk. Hozzátette, arra számít, hogy a következő napokban még több túsz visszanyeri szabadságát, a Gázai övezetbe pedig sikerül eljuttatni a szükséges segélyeket. Újságíróknak adott rövid nyilatkozatában az elnök kifejtette, hogy a Hamász azért indította a háborút kiváltó terrortámadást október 7-én, mert 

semmitől sem fél jobban, mint attól, hogy izraeliek és palesztinok békében éljenek egymás mellett.

Azt is hangoztatta, hogy a jövőre nézve meg kell szüntetni az erőszak spirálját; megoldásként a kétállami megoldást említette, és az erre irányuló nemzetközi elhatározás megújítását sürgette. 

Joe Biden még csütörtökön reményét fejezte ki, hogy az első körben elengedett túszok között lesz már amerikai állampolgár, egy 3 éves kisgyerek, aki a Hamász támadása során elveszítette szüleit.

 A kiengedett foglyok listáján azonban egyelőre 13 izraeli, valamint 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki szerepel. Az amerikai elnök még szerdán telefonon egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel, az egyiptomi elnökkel és a katari uralkodóval. A megbeszéléseken a tűzszünet és az ahhoz kapcsolt fogolycsere-megállapodás teljes végrehajtásának biztosításáról, valamint a palesztin államiságról volt szó. 

Joe Biden köszönetet mondott Egyiptom államfőjének és a katari uralkodónak a tűszünetről szóló közvetítésben játszott szerepükért. 

Az izraeli miniszterelnök pedig az amerikai elnök közbenjárását köszönte meg a túszok egy részének szabadulását eredményező megállapodás létrejöttében.

ENSZ: 137 teherautónyi segélyszállítmányt rakodtak ki Gázában

A pénteken Gázában életbe lépett fegyverszünetnek köszönhetően az ENSZ növelni tudta az övezetbe irányított segélyszállítmányok mértékét: 137 teherautót rakodtak ki - közölte az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA). 

Tájékoztatásuk szerint a Hamász iszlamista palesztin szervezet és Izrael között október 7. óta tartó konfliktus kezdete óta ez volt a legnagobb humanitárius konvoj.

A hivatal közleménye szerint 129 ezer liter üzemanyag és 4, gázt szállító teherautó is áthaladhatott a gázai határon, továbbá 21 válságos állapotú beteget evakuáltak a Gázai övezet északi részéből.

Több százezer embernek segítettünk élelmiszerrel, vízzel, orvosi felszereléssel és más elődleges fontos cikkekkel

 – tette hozzá az OCHA.
A hivatal ígéretet tett: azon dolgozik, hogy fokozzák a humanitárius műveleteket a következő napokban annak érdekében, hogy Gáza-szerte kielégítsék a lakosság igényeit.

Spanyolország kiváltotta Izrael felháborodását azzal, hogy bírálta a gázai palesztinok válogatás nélküli legyilkolását

Pedro Sánchez spanyol és Alexander De Croo belga miniszterelnök kiváltotta pénteken Izrael felháborodását azzal a bírálattal, miszerint 

az izraeli hadsereg „válogatás nélkül” gyilkolja a gázai palesztinokat, illetve hogy Izraelnek a Hamásszal szembeni megtorló offenzívájában tiszteletben kellene tartania a nemzetközi humanitárius jogot.

Izrael szerint ezek a megjegyzések bátorítják a terroristákat, ezért a külügyminisztériumba kérették a két európai ország nagykövetét. Sánchez és De Croo Egyiptomban tett látogatást pénteken, és ellátogattak a Gázai övezetbe vezető rafahi átkelőhelyhez. A spanyol kormányfő szerint hosszú tűzszünetre van szükség az Izrael és a Hamász közötti háborúban, hogy 

megszűnjenek azok a katasztrofális állapotok, amelyeket az (Gázai) övezet népe most átél.

Sánchez kijelentette, hogy 

az ártatlan civilek - köztük kisfiúk és kislányok ezreinek - válogatás nélküli legyilkolása teljességgel elfogadhatatlan

Nincsenek magyar állampolgárok az elsőként szabadon engedett túszok közt

Nincsenek magyar állampolgárok a Hamász iszlamista palesztin szervezet által szabadon engedett túszok első csoportjában - derül ki az Izraelben pénteken este nyilvánosságra hozott névsorból.

A Hamász által a Gázai övezetből péntek délután elengedett 24 túsz között 13 izraeli állampolgár, 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki vendégmunkás van. Az izraeliek közül tizenketten a Nir Óz kibuc lakói, onnan 75 embert, köztük 13 gyereket hurcoltak el az övezetbe.

A már elengedett és a még fogva tartott túszok között számos, egymástól elszakított családtag van. Elengedték a 44 éves Daniele Alonit, akit hatéves kislányával, Emilivel együtt hurcoltak el, amikor meglátogatta a kibucban élő nővérét. Utóbbit szintén elrabolták hároméves ikergyermekeivel és férjével együtt, de ők továbbra is a Hamász fogságában vannak. Elengedték az ugyanahhoz a Munder családhoz tartozó 78 éves nagyanyát, az ő 54 éves lányát és kilencéves unokáját. Kiszabadult a 72 éves Adina Mose, akinek férjét meggyilkolták a terroristák, és szintén elengedték a korábban rákbetegségben szenvedő, 78 éves Margalit Mozest. A 77 éves Hanna Kacír is hazatérhetett, akiről az Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet korábban azt állította, hogy meghalt a fogságban. Hazatérhetett a 79 éves Hanna Peri is, akit a Nirim kibucból hurcoltak el október 7-én. Visszatérhet otthonába a 85 éves Jafa Adar, akinek az elrablása a tömeges túszejtésről készült felvételek közül az egyik legismertebb lett: őt a kibucából elektromos járművével együtt hurcolták el a Gázai övezetbe a terroristák. Szintén visszatérhetett Izraelbe a 34 éves Doron Kac-Aser két kislányával, a négyéves Razzal és a kétéves Avivval együtt. Ők nem éltek a kibucban, hanem éppen a nagymamát látogatták meg ott, amikor rájuk törtek a támadók.

A pénteken elengedett túszok között négy, német állampolgársággal is rendelkező személy van – közölte Annalena Baerbock német külügyminiszter Karlsruhéban, ahol a Zöldek kongresszusán vesz részt.

A szövetségi kormány rendkívül hálás minden közreműködőnek

 – mondta a külügyminiszter, aki személyesen mondott köszönetet katari kollégájának, a Nemzetközi Vöröskeresztnek és Egyiptomnak.
A szabadságát visszanyerő négy izraeli-német kettős állampolgárt Nir Óz kibucból hurcolták el – jelentette a dpa német hírügynökség. Német részről mindeddig nem közöltek pontos számot a német állampolgársággal is rendelkező túszokról. A külügyminisztérium a múlt hónapban nyolc "eltűnt" német állampolgárról beszélt.

Így engedték el az izraeli túszokat

Tizenhárom gyermeket és nőt engedtek szabadon a Hamász – írja a Hír Tv, amely videót is közzé tett.

Az egyiptomi elnök egy demilitarizált palesztin állam megalapítását javasolja

Az egyiptomi elnök egy olyan palesztin állam megalapítását javasolta pénteken, amelynek nem volna fegyveres ereje, de a területén ideiglenesen állomásozna egy nemzetközi biztonsági erő, hogy ezáltal mind a palesztinok, mind Izrael elfogadható biztonsági garanciát kapjon. Abdel Fattáh esz-Szíszi Kairóban a Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel és Alexander De Croo belga államfővel közös sajtótájékoztatón kijelentette: 

egyetértünk abban, hogy ez a palesztin állam fegyvertelen legyen, és biztonságát garantálja valamilyen nemzetközi erő akár a NATO, akár az ENSZ vagy arab országok vagy az Egyesült Államok irányításával mindaddig, amíg mind Izrael, mind a palesztin állam biztonságban nem érzi magát.

Esz-Szíszi emlékeztetett arra, hogy mind a mai napig nem jött létre a palesztin állam az 1967-es határokkal és Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal. A szaúdi, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszter szerdai londoni sajtótájékoztatójukon 

elutasította azokat a javaslatokat, amelyek szerint a Hamász elleni izraeli hadjárat befejeztével arab erőkre hárulna a biztonsági feladatok elvégzése a Gázai övezetben.

Ajman Safadi, Jordánia külügyminisztere londoni látogatásán kijelentette, hogy arab erők nem fognak belépni az izraeli hadsereg által kietlen területté változtatott Gázai övezetbe. 

Milyen körülmények között akarna közülünk bárki odamenni, magára vállalni az ellenség szerepét, és rendet tenni az Izrael okozta zűrzavarban? 

– hangoztatta.

A Fehér Ház nyomon követi az izraeli fogolycsere fejleményeit

A Fehér Ház folyamatosan nyomon követi az izraeli fogolycsere fejleményeit – közölték illetékesek pénteken. A CNN hírtelevízió beszámolója szerint a pénteken első körben szabadon engedett 13 túsz között nincs amerikai állampolgár. 

Az amerikai illetékesek hangsúlyozták: az első foglyok elengedésének sikere meghatározza, hogy a következő napokban sikerül-e rendben lebonyolítani az Izrael és a Hamász között katari, egyiptomi és részben amerikai közvetítéssel kialkudott túszcserét.

A megállapodás értelmében a pénteken életbe lépett négynapos tűzszünet során a Hamász 50, október 7-én elhurcolt, többségében izraeli állampolgárt enged el, minden elengedett fogolyért cserében Izrael három palesztint enged ki a börtönből. 

Joe Biden elnök csütörtökön a fogolycseréhez fűződő várakozásairól újságírók előtt annyit mondott, hogy reméli, az első körben elengedettek között lesz az a 3 éves amerikai állampolgárságú gyermek, akinek szüleit a Hamász rajtaütése során megölték. 

A Hamász átadta az első túszokat, thaiföldi vendégmunkásokat

A Gázai övezetet uraló palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcolt túszok első csoportját, thaiföldi vendégmunkásokat – jelentette a helyi média pénteken. Megerősítette a közlést a közvetítőként fellépő Egyiptom állami információs szolgálatának vezetője is. 

Az első 13 kiszabaduló izraeli civil mellett 12 thaiföldi vendégmunkást engedett el október 7-e óta tartó fogságából a Hamász. A thaiföldiek Izraelben a többi kiszabadult tússzal azonos elbánásban részesülnek, őket is valamelyik izraeli kórházba szállítják.

A Hamász elsőként az egyiptomi hatóságokkal folytatott tárgyalások eredményeképpen szabadon engedett thaiföldieket adta át a vöröskereszt képviselőinek. 

Az izraeli média jelentése szerint egyúttal megkezdődött a szabadon engedése izraeli börtönökből 39 olyan palesztin rabnak, akiket a túszokért cserébe helyeznek szabadlábra, kilencen közülük Kelet-Jeruzsálembe, a többiek Ciszjordániába térnek haza.

A 2024-es akrobatikus gimnasztika vb-t nem Izraelben rendezik

Az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus miatt biztonsági okokból nem Izraelben rendezik a jövő évi akrobatikus gimnasztika-világbajnokságot.

A sportág 29. vb-jének Holon városa adott volna otthont márciusban. A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) egyelőre nem jelölt ki új helyszínt, ugyanakkor közleményben tudatta, hogy az izraelieknek a 2026-os rendezésre opciójuk lesz.

Az izraeli szervezők jelezték, sajnálattal tudomásul veszik a FIG döntését, és megértik, hogy a jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé a vb megtartását.

ENSZ: a dél-libanoni erőszak fokozódása borzalmas következményekkel járhat

A libanoni ENSZ-misszió (UNIFIL) vezetője az Izrael és a Hezbollah síita mozgalom közti konfliktus eszkalációjára figyelmeztetett pénteken.

Aroldo Lázaro az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közötti tűzszünet életbe lépése után nyilatkozott, amelyhez a Hezbollah is csatlakozott.

Lázaro a hosszú távú megoldás reményében arra szólította fel Izraelt és a Hezbollahot is, hogy vessenek véget az erőszakspirálnak.

"Az erőszak fokozódása Dél-Libanonban lesújtó következményekkel járna" - mondta az UNIFIL vezetője.

Izraelben a szabaduló túszok fogadására készülnek

Izraelben a Hamásszal megkötött egyezmény alapján kiszabaduló túszok, gyermekek és nők fogadására készülnek - jelentette a helyi média pénteken.

Öt kórházat jelöltek ki a közel ötven napos fogság után kiszabaduló túszok fogadására, ahol felkészültek feltáplálásukra is. Különleges  étkezési programot dolgoztak ki a hosszan tartó éhezés után az étel mennyiségének fokozatos emelésére egészségük védelmében.

A hazatérő izraeli foglyok várhatóan helyi idő szerint délután négykor kerülnek Egyiptomba, és onnan este hatkor érkeznek Izraelbe, ahol kórházba szállítják őket, és találkoznak a családtagokkal. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a következő napon hazaérkezők névsorát minden nap délután 4 óra körül kapják meg az izraeli hatóságok a Hamásztól.  

Ekkor értesítik az elhurcoltak családjait arról, hogy szeretteik szerepelnek-e a következő napi listán. A túszokat az egyiptomi határ közelében fogadják az izraeli hadsereg képviselői, onnan a dél-izraeli Hacerim légibázisra szállítják őket, ahonnan helikopterekkel kerülnek a kórházakba, ahol már várja őket családjuk.

Más-más kórházba szállítják az idősebb nőket és a kisgyermekeket, de valamennyi szabadult túszt várhatóan legalább két napig orvosi megfigyelés és felügyelet alatt tartanak.

Biztonsági vétségek miatt letartóztatott huszonnégy palesztin nő, és tizenöt, 19 év alatti palesztin férfi, összesen 39 palesztin kerül szabadlábra az izraeli börtönökből az izraeli civil túszok első, tizenhárom gyerekből és nőből álló csoportjának szabadon engedése fejében a tűzszünet első napján, péntek délután.

A szabadulókat eddigi börtöneikből az Ofer börtönkomplexumba szállítják, s onnan fogják helyi idő szerint délután 4-kor, az izraeli túszokkal egy időben átadni őket a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, akiktől Ciszjordániában vagy Kelet-Jeruzsálemben élő családjaikhoz kerülnek.     

A Gázai övezetben a tűzszünet során pénteken izraeli katonák tüzétől megsebesült tizenöt palesztin, akik megpróbáltak átkelni az övezet déli részéből északra, ezzel megszegve az izraeli hadsereg utasításait, amely csak északról délre engedélyezi a közlekedést.

Israeli army opens fire at Palestinians trying to return north of Gaza after humanitarian pause takes effect
Izraeli katonák tüzétől megsebesült anya és gyermeke, akik megpróbáltak átkelni az övezet déli részéből északra, ezzel megszegve az izraeli hadsereg utasításait, amely csak északról délre engedélyezi a közlekedést Fotó: Anadolu via AFP

Több ezren tüntettek Kubában a palesztinokért

Több ezer ember vonult végig Miguel Díaz-Canel kubai elnök vezetésével csütörtökön Havanna egyik ikonikus sétányán az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti háború befejezését követelve, és támogatásukról biztosítva a palesztin népet.

A hagyományos fekete-fehér palesztin sálat viselő elnököt elkísérték Kuba legfontosabb vezetői, köztük Manuel Marrero miniszterelnök és Bruno Rodríguez külügyminiszter is.

A tüntetők a felvonulás során, amihez egy idő után palesztin orvostanhallgatók is csatlakoztak, elhaladtak az amerikai nagykövetség előtt.

Sok fiatal "Szabad Palesztinát" feliratú plakátokat tartott a magasba, amelyeken a bombatámadásban megsebesült gyerekek fotói vagy a kubai és palesztin zászlók voltak láthatóak.

A háború kezdete óta ez a második alkalom, hogy Kuba vezetői szolidaritási felvonuláson vesznek részt. A múlt héten a palesztin zászlót vetítették ki a karibi főváros egyik legismertebb  emlékművére.

Mindenkit eltemetnek

A zsidó vallás szerint mind zsidót, mind nem zsidót, mind ellenséget, mind barátot ugyanúgy el kell temetni, ezért a nagyrészt haredi (ultra-ortodox) férfiak alkotta ZAKA (héberül azt jelenti: katasztrófa áldozatainak azonosítása) nevű önkéntes non-profit szervezet minden erőszakos halált halt elhunytnak megadja a végtisztességet – tudta meg a Mandiner.

Az október 7-ei mészárlást követően, miután a katonák megtisztították a terroristáktól a megtámadott településeket, a ZAKA önkéntesei napokon át végezték a lelkileg megterhelő munkát. Yossi Landau a csoport dél-izraeli részlegének vezetője néhány nappal az október 7-ei támadás után így nyilatkozott az i24NEWS riporterének:

Már több, mint három évtizede csinálom ezt a borzalmas munkát, de ami egyben «szent munka» is. (...) Szombaton hívtak, hogy mennem kell, és ott hagytam a családomat és elindultam Szderótba. Mikor odaértem, holttestek borították az utcákat. (...) Elindultunk és összeszedtük a utakon heverő, megégett és szétroncsolt testeket. Azt mondanám, hogy én már hozzászoktam ehhez, de ez... Erről nehéz beszélni.

A Landau által vezetett egység öt napon át folyamatosan dolgozott. A férfi elmondta: annyira megrázták őket a kibucokban tapasztaltak, hogy úgy érezték nem tudnak tovább menni. Ekkor leültek és elénekeltek egy imát, hogy erőt gyűjtsenek.

Azért tudunk tovább menni, mert tudjuk, hogy ez egy küldetés. Ez egy szent küldetés, amit véghez kell vinni

– mondta a ZAKA önkéntese. 

Izreli katonák és a ZAKA önkéntesei kutatnak a törmelék között a gázai határhoz közeli Kibbutz Beeriben 2023. november 12-én
Fotó: Gil Cohen-Magen / Forrás: AFP

„A zsidó vallásban fontos helyet foglal el a zsidó temetés, a Kevurat Yisrael, amely minden zsidó embert megillet. Nemcsak hogy megillet, hanem kötelező mindenkit megfelelő módon eltemetni, ami azt jelenti, hogy a testet földbe kell tenni, minden darabját a testnek” – mondta Megyeri Jonatán rabbi a ZAKA munkája kapcsán a Mandinernek.

A rabbi szerint a vallásjog azt is kimondja, hogy a „nem zsidót” is kötelesek eltemetni, beleértve például a Hamász terroristákat. A helyzetet bonyolítja, hogy a palesztinok gyakran maguknál tartják meggyilkolt zsidók holttesteit, ezért temetés helyett a holttestek cseréje történik meg.

Mint elmondta: vitákat okozott a Hamász-terroristák eltemetésének kérdése, de a vallásjog konklúziója, hogy mind zsidót, mind nem zsidót, mind ellenséget, mind barátot ugyanúgy el kell temetni.

A ZAKA munkájának tovvábi részleteiről ITT olvashat.

Életbe lépett a tűzszünet

Életbe lépett péntek reggel a négynapos tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet között.

A katari és az egyiptomi kormány, valamint az Egyesült Államok közvetítésével tető alá hozott egyezmény keretében a Hamász összesen 50, Gázában fogva tartott túszt enged el cserébe 150, izraeli börtönökben raboskodó palesztinért. 

Az első túszok várhatóan délután szabadulhatnak.     

A szerdán megkötött egyezmény lehetővé teszi továbbá a humanitárius segély bejuttatását az ostrom alatt lévő övezetbe. A tűzszünet életbe lépése után negyed órával légiriadó volt több, a Gázai övezet melletti izraeli faluban.

Helyi idő szerint reggel 7-kor elhallgattak a fegyverek, s a tűzszüneti megállapodás szerint helyi idő szerint délután 4-kor a Hamász átadja Izraelnek az október 7-i terrortámadásban elrabolt túszok első csoportját, tizenhárom gyermeket és nőt, háromszor annyi, biztonsági okból őrizetbe vett palesztin női és 19 év alatti rabért cserébe.

Palesztin beszámolók szerint kivontak minden katonai légi eszközt a Gázai övezet déli részéből. Az egyezmény szerint Izrael a Gázai övezet déli része felett egyáltalán nem, északi része felett pedig napi hat órán át nem repülhet.     

A háborúnak még nincs vége. Csak átmenetileg, humanitárius okból függesztették fel a támadásokat. A Gázai övezet északi része veszélyes háborús övezet, ahol tilos mozogni. Biztonságuk érdekében a Gázai övezet déli részén található humanitárius övezetben kell maradniuk 

- közölte arab nyelvű videójában Aviháj Edri, az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője.

"Csak a sáv északi részéről lehet áthaladni dél felé a Szaladin úton. A Gázai övezet déli része lakóinak észak felé történő mozgását semmilyen okból sem engedélyezték" - tette hozzá.

Palesztinok térnek vissza otthonaikba a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Yunisz keleti részén a négynapos fegyverszünet első óráiban, 2023. november 24-én
Fotó: Mahmud Hams / Forrás: AFP

A tűzszünet életbe lépése előtt az övezet melletti Nir Óz kibucban, korábban, helyi idő szerint hajnali fél ötkor pedig Nir Am kibucban volt légiriadó ellenséges rakéták miatt, miközben az izraeli hadsereg a tűzszünet életbe lépése előtt a Gázai övezet egész területén támadott, s a többi között 

felrobbantották az es-Sifá kórház alatti terror-alagutat.

Az izraeli hadsereg újságíróknak mutatta meg a Hamász es-Sifá kórház alatti alagútjának egy részét: 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök külföldi médiával foglalkozó tanácsadója, Mark Regev a CNN amerikai hírcsatornának úgy nyilatkozott, hogy a tűzszünet "kiszámított kockázatot" jelent, s nem bizonyos a maradéktalan tiszteletben tartásában.

"Katonai nyomást gyakoroltunk a Hamászra, károkat okoztunk működésében és parancsnokainak. Megsemmisítjük a katonai szárny magas rangú parancsnokait, és nyomás alatt állnak. Időt akarnak nyerni" - mondta a tűzszünetről.

100 teherautónyi élelmiszer juthat Gázába a tűzszünettel

A Világélelmezési Program szerint több mint 100 teherautó áll készen arra, hogy az ideiglenes tűzszünet életbe lépése után mintegy 1300 tonna élelmiszert szállítson Gázába - írta a BBC.

Megölték a Hamász haditengerészeti parancsnokát

Az izraeli hadsereg közlése szerint egy Khan Júniszban végrehajtott légicsapásban megölték a Hamász haditengerészeti erők parancsnokát, Amar Abu Dzsalalahot - írta a BBC. 

A hadsereg további jelentése szerint a csapásban a haditengerészeti egység egy másik tagja is meghalt.

Khan Júnis a Gázai övezet déli részén fekvő város, ahová több százezer kitelepített civil menekült északról Izrael utasítására.

Izrael napokkal ezelőtt szórólapokat osztogatott az ottani palesztinoknak, amelyekben arra figyelmeztette őket, hogy költözzenek ki a városból - ami arra utal, hogy

a katonai műveletek hamarosan a gázai övezet déli része felé is áttevődhetnek.  

Iskolát ért légicsapás Gázában, rengeteg a halott

Legkevesebb huszonhét ember meghalt, további kilencvenhárom pedig megsebesült egy gázavárosi ENSZ-iskolát érő izraeli légitámadásban csütörtökön - közölte a dzsabalíjai menekülttábor al-Auda kórházának egyik orvosa.

Izrael egyelőre nem kommentálta a jelentést.

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet csütörtöki közleménye szerint is

mintegy harminc ember halt meg az izraeli légitámadásban.

A csapás egy iskolát ért, amelyet az ENSZ palesztin menekülteket támogató ügynöksége (UNRWA) tart fenn a dzsabalíjai menekülttáborban.

Palesztinok kutatnak túlélők után egy izraeli légitámadásban megsemmisült ház romjai között a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz menekülttáborban 2023. november 23-án
Fotó: Mohamed Szaber / Forrás: MTI/EPA

A dzsabalíjai a legnagyobb menekülttábor a Gázai övezetben. Az UNRWA szerint 156 iskolában és más létesítményben az övezet csaknem egymillió belső menekültje keresett menedéket az offenzíva elől, amelyet Izrael a déli települései elleni október 7-i terrortámadás hatására indított a Hamász ellen.

Ez történt csütörtökön:

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában