Cáfolat

2023.10.04. 19:04

Valótlanságot állít az iskolai adományok felhasználásáról a baloldali sajtó

Több sajtótermékben is félrevezető és pontatlan információk jelentek meg a köznevelési intézményeknek felajánlott adományokról – fogalmazott közleményében a Klebelsberg Központ.

MW

Diákok a felzárkóztató órán a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tantermében 2020. június 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

A cáfolat azután érkezett, hogy baloldali lapok arról cikkeztek, hogy az idei tanévtől már nem az oktatási intézmények vezetői, hanem elsősorban az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ dönt a tankerületi fenntartású iskoláknak szánt magánadományok elfogadásáról, egyes esetekben pedig azok felhasználásáról is.

A Klebelsberg Központ hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabályok alapján középirányító szervként felügyelik a tankerületi központok működését. Kiemelték, hogy azt a célt tartják szem előtt, hogy a tankerületi központok, illetve az általuk fenntartott köznevelési intézmények részére a felajánlott adományok az adományozók által megjelölt célokra legyenek felhasználva.

Jelezték, hogy a tankerületi központok fenntartásában lévő köznevelési intézmények és a tankerületi központok részére felajánlott adományokról a Klebelsberg Központ elnöke jogosult dönteni bruttó 2 millió forintot meghaladó értékű adomány esetén. A Belügyminisztérium utasításban foglaltak figyelembevétele mellett azonban, ha az adományozó természetes személy, civil szervezet, illetve nem belföldi önkormányzati vagy állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság, az adomány értéke a jóváhagyás szempontjából nem releváns – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy az adomány elfogadásáról szóló döntés meghozatala előtt a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok megvizsgálják az adományozó által megjelölt célok teljesíthetőségét és következményeit, az adomány működtetési feltételeinek meglétét, az adomány műszaki állapotát, és az adomány rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát.

Továbbá rögzítették, hogy a köznevelési intézmények esetében a kedvezményezett mindig a fenntartó, azaz a tankerületi központ, azonban kiemelték, hogy a hivatkozott BM utasítás arra nem ad lehetőséget, hogy az adomány más intézményhez kerüljön, mint ahová azt az adományozó szánta, továbbá az adomány arra használható fel, amely célra vagy rendeltetésre az adományozó szánta.

Ha az adomány célját, rendeltetését – ez tipikusan a pénzbeli adományok esetében fordul elő – az adományozó nem jelöli meg, úgy annak felhasználásáról – a kedvezményezett szerv gazdasági, pénzügyi vezetője javaslatainak figyelembevételével – az adomány elfogadására jogosult személy dönt. A közlemény emlékeztetett, hogy a belügyminisztériumi utasítás hatálybalépésétől kezdve ezidáig nem volt olyan eset, ahol a felhasználási cél nem került határozásra.

Összességében elmondható, hogy a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok a jogszabályok és a BM utasítás alapján járnak el minden esetben, a kedvezményezett véleményét alapul véve, a Klebelsberg Központ jóváhagyja az adományok elfogadását a lehető legrövidebb idő alatt. Az elmúlt időszakban a Klebelsberg Központ egyetlen jogszerű megkeresést vagy felajánlást sem utasított el – rögzítették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában