Európai Unió

2023.09.05. 08:16

Bóka János: önállóan merünk gondolkodni az Európai Unióról

„Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki a lap keddi számában megjelent interjúban arról is beszámolt, hogy mire lehet számítani Magyarországtól, amikor jövőre betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

MW

Bóka János beszédet mond a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban pályázati díjkiosztó ünnepségen az Országház Delegációs termében 2023. június 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Bóka János elmondta, hogy az európai uniós ügyekért felelős önálló tárca létrehozását a magyar érdekek erőteljes és hatékony képviseletének az igénye indokolta. 

„A minisztérium létrejötte nem azt tükrözi, hogy az eddigi érdekképviselet nem volt hatékony, hanem azt, hogy a körülmények alapvetően megváltoztak. Az Európai Unió a korábbiaknál is rosszabb állapotban van. A belső immunrendszere legyengült” – mutatott rá a miniszter.   

Mint kiemelte, 

ma azt látni, hogy az EU-ban sokkal nagyobb energiát fordítanak az ideológiai nyomásgyakorlási eszközöknek a kialakítására, mint hogy a sokféleséget ápolnák és kiaknáznák az abban rejlő lehetőségeket. Ez az EU egységét veszélyezteti, mert a közös pontok keresése helyett árkokat ás.   

Hozzátette, hogy emellett az EU a külső kihívásokra is rossz válaszokat ad. Az intézményeinek van egy olyan tapasztalata, hogy a válságokból mindig megerősödve kerülnek ki, újabb hatáskörökkel és eszközökkel felvértezve, miközben a tagállamokat fokozatosan megfosztják azoktól az eszközöktől és erőforrásoktól, amik lehetővé tennék a krízisek hatékony kezelését. Az európai intézmények erre tudatosan rájátszanak, és egyfajta válsággyárként működnek – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy ez hatalmi átrendeződést eredményez a tagállamok és az intézmények között.   

A tagállamok a hatáskörök gyakorlásának egy részéről lemondtak, de az EU gazdasági visszaszorulása a globális piacon ennek ellenére egyre gyorsabb ütemben folytatódik, miközben a nemzetközi politikában sem játszik ambíciójának megfelelő globális szerepet. Ez a tendencia nem elfogadható – szögezte le Bóka János.   

Kiemelte: a minisztérium feladata az, hogy a fenti problémákra megoldási javaslatot mutasson fel, és ehhez politikai támogatást szerezzen a tagállamok, valamint az intézmények részéről. 

Ez különböztet meg minket másoktól. Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire. Az ajánlatunk pedig kapcsolódik a probléma gyökereihez

– mondta a miniszter.   

„A külső válságokra adott uniós reakciókkal szemben azt javasoljuk, hogy cselekvőképes, versenyképes tagállamok alkossák az EU-t. Az európai együttműködés lényege nem az, hogy a tagállamokat megfossza gazdasági és politikai eszközeiktől, hanem, hogy hozzájáruljon azok erősítéséhez. A föderális Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodunk, és ezt az alternatívát fogjuk megjeleníteni a döntéshozatal során” – hangsúlyozta Bóka János.   

Hozzátette: „Az EU működési rendjét illetően határozott meggyőződésünk, hogy az unió egy olyan intézményrendszer, aminek szerződéses, valamint jogi keretek között kell működnie, ahol megfelelő fékek és ellensúlyok biztosítják a szabályok érvényesülését. Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy ha megvan az Európai Unióban a politikai szándék valamire, akkor ahhoz valahogyan majd megtaláljuk a jogi és intézményi megoldást. Ez a jogállamisági elvekkel, amiket egyes tagállamokon nagy lelkesedéssel kérnek számon, nem egyeztethető össze.”   

Akkor leszünk sikeresek, ha a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés elveinek egymás mellett élését tudjuk biztosítani a tagállamok körében

– mondta Bóka János.   

Soros elnökként „azt akarjuk a gyakorlatban megmutatni, hogy miként működik az általunk elképzelt EU. Nem kívánunk kioktatni és marginalizálni más tagállamokat. Vissza akarjuk adni a politikai kezdeményezés, valamint a stratégiai iránymutatás lehetőségét a tagállamok kezébe. Minden kezdeményezést és javaslatot abból a szempontból fogunk megvizsgálni, hogy az a valódi problémákat kezeli-e. Erősíti-e a tagállamokat, ad-e új eszközöket, lehetőségeket a számukra?” – emelte ki a miniszter.   

Mint megjegyezte, a magyar uniós elnökség nem lesz konfliktusmentes, politikai jellegű konfliktusok bizonyára lesznek. „Ezek persze kapcsolódnak azokhoz az elvekhez és értékekhez, amit képviselünk, de túlmutatnak Magyarországon és a magyar kormányon. Valójában egy új Európa-politika és egy új európai politikai többség lehetősége a tét. A magyar elnökség ennek az alternatívának a megerősítésében is szerepet játszhat, aminek sok ellendrukkere van” – mutatott rá Bóka János.   

Az uniós forrásokról szólva hangsúlyozta: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik. Azok az eljárások, amelyek következményeként hazánk bizonyos uniós pénzekhez nem fér hozzá, politikai természetűek. Ezekre is igaz az, hogy a megoldások egy bonyolult politikai alkufolyamat részei lesznek.   

„Az eljárásokban konstruktívan és jóhiszeműen veszünk részt, a megindításukhoz kapcsolódó fenntartásaink ellenére. (...) Az uniós intézményektől eddig csak rendkívül visszafogott módon kaptunk jelzést az esetleges megegyezésről, ezért kérdés, hogy ez a politikai alkufolyamat miként érhet véget. A folyamat nem a mi szándékaink szerint alakult így, de a politikai alkudozás terepe sem ismeretlen számunkra, és nem vagyunk eszköztelenek” – fogalmazott a miniszter, aki szerint morális szempontból egyértelműen magas pozíciót foglalnak el, és a politikai támogatottságuk a magyar emberek részéről egyre erősebbé vált. „Ez nagyon erős felhatalmazást ad nekünk arra, hogy a magyar érdekeket az eljárásokban határozottan és elvtelen kompromisszumok nélkül tudjuk képviselni” – hangsúlyozta Bóka János.

A teljes interjú ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában