Gyanú

2023.07.07. 16:02

Eljárást indított a NAV a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom ügyében

Elrendelték a nyomozást a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely fõpolgármester a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városházán 2023. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben Tényi István tett feljelentést költségvetési csalás gyanújával.

A feljelentéssel és a nyomozás elrendelésével kapcsolatban a lap kereste a NAV sajtóosztályát is, tőlük azt a választ kapták, hogy „a kérdéseivel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ”.

A történet előzménye, hogy nemrég feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) új jelentését, amely a baloldalhoz került, homályos eredetű pénzekről szól. A jelentés többek között azt tartalmazza, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. Öt tranzakció egyébként az ötvenmillió forintot is meghaladta. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.

A főpolgármester azzal védekezett, hogy mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel. Fontos körülmény, hogy a 99 Mozgalom Egyesület finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott előválasztási kampányát. Az sem mellékes körülmény, hogy Perjés a mozgalom inaktívvá válása után közel egy évvel is jelentős, többmilliós tételeket fizetett be a 99 Mozgalom számlájára.

A Magyar Nemzet korábban górcső alá vette Perjés Gábor vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy a politikus a saját vagyonából állta volna a költségeket. Mindezek miatt Tényi István feljelentést tett a NAV-nál, mert szerinte felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja.

Perjés a banktitokban bízik?

Közben az Origo pénteki cikkében arról írt, hogy pénzmosás is állhat Karácsony Gergelyék félmilliárd forintos kampánypénze mögött, amelynek eredetére a mai napig képtelen hitelt érdemlő magyarázatot adni a főpolgármester.

A lap emlékeztetett, ha valaki tízmillió forint feletti készpénzt akar befizetni a számlájára, dokumentummal is igazolnia kell, hogy honnan van a pénz. Természetesen arról, hogy Perjés Gábor esetlegesen milyen dokumentumokkal igazolta a pénz forrását, nyilatkozott-e kiemelt közszereplői mivoltáról, az esetleges hatósági eljárások adhatnak majd pontosabb információkat – írta a cikk szerzője, aki szerint lehetséges, hogy Perjés a banknak megmutatta − kénytelen volt megmutatni −, hogy az adományok pontosan kitől/kiktől származnak, és most abban bízik, hogy ezt az adatot védi a banktitok. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában