Elfogták a támadót

2023.05.05. 05:44

Terrorcselekménynek nevezte az újabb kegyetlen vérontást a szerb elnök

Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken. Szigorítják a fegyvertartási és fegyverviselési törvényt.

A helyszínhez vezető utat lezárják szerb rendőrök Dubonában 2023. május 5-én, miután az este egy gépkarabélyos férfi nyolc embert megölt, tizenhármat pedig megsebesített, amikor autójából rálőtt az utcán tartózkodókra a Mladenovac mellett, Belgrádtól mintegy 50 kilométerre délre fekvő faluban

Forrás: MTI/AP

Fotó: Armin Durgut

A 21 éves U.B.-t a tett helyszínétől mintegy 60 kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolc órányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint 600 tagja vett részt.

A szerbiai közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra azt követően, hogy korábban vitába keveredett velük, majd továbbhajtott, és két környékbeli faluban is véletlenszerűen lőtt rá a járókelőkre.

A rendőrök nagy erőkkel keresték az elkövetőt
Fotó: Andrej Isakovic  / Forrás: AFP

A vérontás mindössze két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt. 

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában 100 lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.

Autót vizsgálnak helyszínelő rendőrök Dubonában 2023. május 5-én, miután az este egy gépkarabélyos férfi nyolc embert megölt, tizenhármat pedig megsebesített, amikor autójából rálőtt az utcán tartózkodókra a Mladenovac mellett, Belgrádtól mintegy 50 kilométerre délre fekvő faluban és környékén
Fotó: Armin Durgut / Forrás: MTI/AP

A szerb kormány csütörtöki ülésén a köztársasági elnök minden előző napi javaslatát elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a büntethetőség korhatárának csökkentése mellett – amiről a parlamentnek kell törvénymódosítást elfogadnia – moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és -viselési engedélyek kiadására, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, ellenőrzik, hogy mindazok, akiknek fegyvertartási engedélyük van, megfelelő módon tárolják-e fegyvereiket és lőszereiket, valamint az ország összes lőterét is ellenőrzik.

Vucic: terrorcselekmény történt Szerbiában

Terrorcselekménynek nevezte a szerb elnök azt, hogy egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este.

Aleksandar Vucic rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szigorítják a fegyvertartási és fegyverviselési törvényt, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, szigorúbb pszichológiai vizsgálatra lesz szükség az engedélyek kiváltásához, két évig tartó moratóriumot vezetnek be az engedélyek kiadására, továbbá szigorúbb büntetéseket vezetnek be a törvénytelenül tartott fegyverek tulajdonosaira.

A szerb elnök az intézkedésekkel azt szeretné elérni, hogy a legális és az illegális fegyverek száma is jelentősen csökkenjen az országban.

A szerdai iskolai lövöldözéssel összefüggésben – amikor egy 13 éves fiú kilenc embert lelőtt és további hetet megsebesített –, a szerb elnök bejelentette, hogy 1200 embert vesznek fel a rendőrség kötelékébe, hogy a szerbiai iskolákban állandóan legyen egy rendőr, aki felügyeli a rendet.

Kövér László részvétét fejezte ki szerb kollégájának

Az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki Vladimir Orlicnak, a Szerb Nemzetgyűlés elnökének a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén történt lövöldözés miatt – tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-t pénteken.

 

Kövér László azt írta: mély megdöbbenéssel értesült róla, hogy a belgrádi Vladislav Ribnikar általános iskolában történt lövöldözés másnapjának éjszakáján újabb sokkoló, véres esemény rázta meg Szerbiát.

 

A magyar Országgyűlés nevében részvétét fejezte ki a Maldenovac környékén történt lövöldözés áldozatai hozzátartozóinak, jelezve, hogy osztoznak gyászukban.

 

„E fájdalmas időszakban mély együttérzéssel gondolok az áldozatok családtagjaira és mielőbbi felépülést kívánok a sebesülteknek!” – fogalmazott Kövér László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában