Nyomozás

2023.02.07. 14:38

Újabb gyanúsítottakat hallgatott ki a rendőrség Bige László holdudvarából

A műtrágyakirály egyelőre nem érintettje az eljárásnak, de másik két ügyben már vádat emeltek ellene.

Bige László

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Már összesen öt gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Bige László műtrágyakirály szolnoki cégével, a Bige Holding Kft.-vel összefüggésben indult büntetőügyben – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, az érintettek Bige vállalkozásához köthető személyek és mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A Bige Holding Kft.-t érintő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. A műtrágyakirály egyelőre nem érintettje az eljárásnak, ám másik két ügyben már vádat emeltek ellene.

Az egyik büntetőügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség 135 millió forintos vesztegetéssel vádolja a milliárdost, 2021 októberében pedig hűtlen kezelés és ugyancsak vesztegetés miatt emeltek vádat Bige László és öt munkatársa ellen, akik kétmilliárd forinttal károsíthatták meg a vállalkozó saját cégét.

Nem mellékes az sem, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rekordösszegű, tizenegymilliárdos bírságot szabott ki a Bigéhez köthető Nitrogénművek cégcsoportnak. A cégcsoportot azért marasztalta el a GVH, mert más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon.

A kartellezéssel drasztikusan növelték a műtrágya árát, ami súlyos károkat okozott a gazdáknak.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában