Országgyűlés

2023.02.06. 12:04

LMBTQ-lobbival foglalkozik a baloldal

Kapcsolatépítésbe kezdett a Sokszínű Magyarországért parlamenti képviselőcsoport, és bár hazai és külföldi támogatásról még nem tudni, szoros együttműködést terveznek civil szervezetekkel.

Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a 21. Budapest Pride felvonulás indulása előtt, az Andrássy úton, a Hősök terénél 2016. július 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Január végén megtartotta első jelentősebb eseményét a „Sokszínű Magyarországért – országgyűlési képviselőcsoport az LMBTQ-emberekért”. A tavaly októberben alakult ellenzéki képviselőcsoport által szervezett nagyköveti fogadáson 22 ország – köztük az amerikai, a kanadai, a holland, a norvég, a svájci, az izraeli és a japán – nagykövetsége képviseltette magát, amelyre az Országház vadásztermében került sor. Az eseményen Simon Noel koordinátor felvázolta a ­2023-as évre vonatkozó politikai célokat is, amely az iskolai zaklatás felszámolására, az emberi jogok törvényjavaslati szinten való visszaállítására, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóság újraépítésére irányul.

A politikai célkitűzések mellett körvonalazódtak a munkacsoporton belüli szerepek is. 

A honlapon feltüntetett partnerek között a legismertebb hazai LMBTQ-szervezetek – így a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság, a Budapest Pride, a Magyar LMBT Szövetség, a Transvanilla Transznemű Egyesület – nevei olvashatók, valamint az egyes képviselőkhöz és pártokhoz köthető külföldi pártok és szervezetek nevei is visszaköszönnek.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában