Elképesztő ingatlanvagyon

2022.12.22. 13:42

Luxuslakásokkal is üzletelt a korrupcióval gyanúsított Eva Kaili

A korrupcióval vádolt ex-EP-alelnök, a többi brüsszelitához hasonlóan luxusingatlanokat birtokolt, amelyeket rendkívül előnyös áron szerzett meg – olvasható a V4NA cikkében.

Eva Kaili

Forrás: MTI/AP/Európai Parlament

A portál arról ír, hogy elképesztő dolgok láttak napvilágot Eva „Katargate” Kailiről, az Európai Parlament volt alelnökéről. Kiderült ugyanis, hogy a többi brüsszelitához hasonlóan, a korrupcióval gyanúsított politikus is szeret luxus körülmények között élni. Guy Verhofstadt közeli ismerőse – aki a minap részleges beismerő vallomást tett – Görögországban, az Athén melletti Psychiko-ban vásárolt 2019-ben egy 169 négyzetméteres luxuslakást 260 ezer euróért, erről az Alpha című lap írt. Az ingatlannal kapcsolatban Paris Rigopoulos ingatlantanácsadó elmondta, hogy az objektív értékét 659 ezer euróra becsülik, míg a piaci értéke 850 és 900 ezer euró között van.

Amint arról Rena Kouvelioti, az Alpha újságírója beszámolt, a képviselő lakása a harmadik és negyedik emeleten található, és négyzetméterenkénti értékét 4 ezer euróra becsülik. A lakás negyedik emelete sajtóértesülések szerint irodaként szolgál, és belső lépcsőházzal kapcsolódik az alatta lévő szinthez.

A nyilatkozatai szerint Eva Kaili a szóban forgó ingatlant egy másik, Anixi településen lévő lakás eladása után vásárolta meg. Az eladott lakást, egy 250 négyzetméteres ingatlant sajtóértesülések szerint 2009-ben vásárolta meg 291 ezer euróért. Kilenc évvel később pedig 340 ezer euróért adta el a házat. Ugyanakkor az adóhivatal csak 214 ezer euróra értékelte az ingatlan értékét.

A jelentős, több mint 100 ezer eurós különbség kérdéseket vethet fel a korrupciós ügy fényében.

„Katargate” Kaili még másik három ingatlant is megvásárolt.

Az egyik Kolonakiban, a Skoufa utcában található, 44 négyzetméteres lakás, amit 2005-ben 66 ezer euróért vásárolt meg, itt volt a november 30-án alapított cégének székhelye. A lakás értékét jelenleg 52 215 euróra becsülik. Kaili további, egy 120 négyzetméterese házat birtokol Thesszalonikiben, amelyet 1997-ben vásárolt. Emellett egy 53 négyzetméteres lakása is van Belgiumban, amit 2015-ben vásárolt 175 ezer euróért.

Az ingatlantanácsadó, Paris Rigopoulos elmondta, hogy többször találkozott Kaili édesanyjával, amikor Halandriban és Neo Psychiko-ban keresett házat. A 2018-as és 2019-es találkozásuk idején az ottani házak értékét 350-360 ezer euróra becsülték. Ezek ma már 600 ezer euróra rúgnak, míg a piaci értékét 900 ezer euróra becsülik. Az azonban nem tisztázott, hogy a képviselő édesanyjának honnan volt fedezete a luxusingatlanok vásárlásához.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában