2022.09.27. 21:39
Nem alapértelmezett, hogy Gyurcsány támogatná-e Karácsony újraindulását
Így vélekedett a Partizán című műsorban a bukott miniszterelnök – írja a Magyar Nemzet.
Forrás: MTI
Fotó: Balogh Zoltán
„Sem a Demokratikus Koalíciónak, sem Dobrev Klárának nincs köze a választási vereséghez, Márki-Zay Péter viszont hibák és felelőtlenségek sorozatát követte el”
– vélekedett a Partizán című műsorban Gyurcsány Ferenc, aki szerint történelmi-politikai tévedést követtek el a miniszterelnök-jelölt szerepével kapcsolatban. Mint mondta, amit Márki-Zay Péter képvisel és csinál, nagyon messze van attól, amit ő Magyarországról gondol. „Ő szenvedett történelmi vereséget, nem mi” – húzta alá.
Mint kiderült, Gyurcsány Ferenc átvette a budapesti DK elnökségét, ugyanis az eddigi elnök, Trippon Norbert „visszament” Újpestre, ahol polgármesteri ambíciói vannak. Mivel Gyurcsány fővárosi elnöksége összefüggésbe hozható a 2024-es választásokkal is, Gulyás Márton műsorvezető rákérdezett, hogy pártja támogatni fogja-e Karácsony Gergely főpolgármestert a 2024-es önkormányzati választáson. Gyurcsány válaszul úgy fogalmazott:
Nem alapértelmezett, hogy támogatjuk.
A teljes cikket ITT olvashatja el.