Zűrzavar

2022.06.09. 18:15

Viharos gyorsasággal távoztak Jakab emberei a Jobbik választmányi üléséről (videó)

Jakab Péter el sem ment.

Molnár Enikő, Jakab Péter egykori kabinetfőnöke is megjelent a Jobbik rendkívüli választmányi ülésén, majd viharos gyorsasággal távozott, Lukács László oldalán. Molnár Enikő még június 1-én mondott le tisztségéről, ezt megelőzően pedig arról lehet kiszivárgott információkat hallani, hogy ő maga irányította a pártot, és ezért irányult többek között ellene a párton belüli puccs.

Távozásával pedig borítékolható volt, hogy Jakab Péter is le fog mondani, ami a választmányi ülés kezdetével egy időben meg is történt, igaz Jakab ezt csak Facebookon jelezte, az ülésen nem jelent meg.

Molnár Enikő nem várta meg a több órás esemény végét, alig egy órával a kezdete után Lukács László alelnök kíséretében távozott a helyszínről.

Szabó Gábor a párt országos választmányi elnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elmúlt hetek eseményeit is át kell beszélniük majd az ülésen, ez alatt vélhetően a pártot érintő zaklatási botrányra is utalt. Mint emlékezetes sajtóhírek szerint Szilágyi György élettársát, egy a Jobbik tavaly decemberi rendezvényén meg akarta erőszakolni Földi István. Földi István szintén megjelent az ülésen, azonban nem volt hajlandó a sajtó kérdéseire válaszolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában