Belpolitika

2022.06.22. 06:19

V. Naszályi Márta foglalhatja el Szabó Tímea helyét

A Magyar Nemzet értesülései szerint a főváros I. kerületének polgármestere indul a Párbeszéd női társelnöki posztjáért. Kiszelly Zoltán politológus szerint a társelnöki rendszer Magyarországon önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy párt erre építse a népszerűségét, de V. Naszályi Márta helyben hasznot húzhat a pozíció megszerzéséből.

V. Naszályi Márta is indulhat a Párbeszéd társelnöki posztjáért – értesült a Magyar Nemzet több forrásból is a budapesti első kerület polgármesterének környezetéből. A lap megkereste ez ügyben a mikropárt politikusát, aki 

nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.

Csak annyit közölt, kellő időben fogja tájékoztatni a közvéleményt döntéséről. 

– Amennyiben V. Naszályi Mártát valóban társelnöknek választják, az azt is jelentené, hogy bekerülne Gyurcsány Ferenc „Elnökök” Signal-csoportjába, rendszeresen részt vehetne a baloldali pártok vezetőinek egyeztetésein, ami komoly előnyökkel járna számára. Például abban az esetben, ha lesz helyi szinten is előválasztás az önkormányzati választások előtt, 

V. Naszályi könnyebben kialkudhatná ellenfelei visszaléptetését, hogy újra ő indulhasson a budavári polgármesteri székért

– vélekedett Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. 

V. Naszályi indulása azért sem lenne meglepő, mert lapértesülések szerint az eddigi női társelnök, Szabó Tímea nem akar újra a párt vezetője lenni. Szabó ezt egy zárt párbeszédes Facebook-csoportban jelentette be még tavasszal, döntését a választási kudarccal indokolta. 

Karácsony Gergely már ezt megelőzően nyilvánosan egyértelművé tette, hogy a tisztújításon nem célozza meg újra a társelnöki posztot, maga helyett pedig Tordai Bencét ajánlotta a pozícióra. Igaz, Budapest főpolgármestere egyszer már megígérte, hogy nem lesz pártvezető. A 2019-es önkormányzati választások előtt még arról beszélt, győzelme esetén lemond a Párbeszéd társelnöki tisztségéről, végül mégis újra a mikropárt vezetőjévé választották

Borítókép: V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere az Ostrom 75 című kiállítás sajtótájékoztatóján az I. kerületi városházán 2020. február 7-én. MTI/Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában