A magyar közigazgatás a rendkívüli helyzetekben is kiválóan helytáll

Sikeresnek értékelte a magyar közigazgatás 2010 utáni átalakítását Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki újabb kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén azt is kiemelte, hogy a kormányhivatalok az elmúlt négy évben rendkívüli helyzetekben is kiválóan helytálltak.

A tárcavezető úgy vélte: talán még a pártpolitikai viták ellenére is "konszenzus közeli álláspont", hogy a közigazgatási feladatok 2010 utáni összevonása sikeres döntés és reform volt. Ez azt jelenti, hogy ma a közigazgatási ügyeket a legtöbb esetben egyablakos intézéssel, színvonalas keretek között, valóban polgárbarát módon bírálják el, és sokkal gyorsabban is, mint korábban - emelte ki.
Hangsúlyozta: 

a kormányhivatalok ugyanakkor az elmúlt négy évben nem csupán a közigazgatás mindennapi ügymenetét látták el magas színvonalon és kiválóan, hanem amikor valamilyen rendkívüli helyzetben - akár a koronavírus-járvány időszakában, akár az Ukrajnával szembeni orosz agresszió okozta humanitárius válsághelyzetben - kellett cselekedni, akkor is kiemelkedő szerepet láttak el.
Közölte: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség eddigi parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese a jövőben politikai igazgatóként a miniszterelnök mellett fog dolgozni, így a következő négy évben Fürjes Balázs - eddigi Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár - tölti be ezt a posztot.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 19-én (MTI/Kovács Tamás)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában