Úzvölgyi katonatemető

2022.02.11. 19:00

Román nacionalista vezető: csalódik, aki azt hiszi, hogy figyelembe vesszük a bírósági határozatokat

Reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kimondott ítéletet a fellebbezéssel meg lehet még fordítani.

Az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások főszervezője szerint keserűen csalódni fog, aki azt hiszi, hogy figyelembe veszik a katonatemetővel kapcsolatos bírósági ítéleteket.

Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke az Activenews.ro portálon közölt írásában fejtette ki véleményét a Bákó Megyei Törvényszék által csütörtökön kimondott elsőfokú ítéletről, mely szerint le kell bontani az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül felállított betonkereszteket.

Tirnoveanu kijelentette: az emlékművet és a román kereszteket csak akkor távolítják el a temetőből, ha "a buldózerek bennünket is eggyé tesznek a földdel". Reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kimondott ítéletet a fellebbezéssel meg lehet még fordítani. Biztosított ugyanakkor mindenkit arról, hogy ha ez nem sikerülne, a románoknak minden lehetséges változatra megvannak a megoldásaik.

"Ha valaki azt hiszi, hogy figyelembe fogjuk venni a bírósági ítéleteket, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában kiállított papírok alapján teszik át a temetőt az egyik megyéből a másikba, és elrendelik a keresztek ledöntését, csak azért, mert valaki nem ott írt alá, ahol kellett volna, keserűen csalódni fog" - írta az egyesületi vezető.

Úgy vélte: a temetőben létrehozott román parcella keresztjeinek felállítására nem volt szükség "hivatalnokok tintájával" kiállított építési engedélyre, "mert azt vérrel írták alá". Azt mondta, a harcosok véráldozata fölött nem lehet átlépni, ezt nem törölhetik el a román bíróságok, mert maguk is ennek köszönhetik a létüket.

"Hol van önöknek a román méltósága és istenfélelme?" - intézte a kérdést a bírákhoz Mihai Tirnoveanu.

"Ha fejbe vernek, sem jövünk ki Úzvölgyéről" - tette hozzá. Felidézte: 2019-ben ötezren vonultak ki, amikor RMDSZ-es megyei vezetők meg akarták akadályozni, hogy belépjenek a temetőbe. "Meglátjuk, hányan leszünk akkor, amikor kirendelik a buldózereket, hogy ledöntsék a kereszteket és meggyalázzák a hősöket. Nem adjuk fel annak a szabadságát, hogy románok vagyunk! Legyetek készenlétben testvérek!" - zárta véleménycikkét az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások főszervezője.

A román nyelvű sajtó többnyire az MTI híradása alapján számolt be a román parcella építési engedélyének a bírósági érvénytelenítéséről. A híradásokban azonban hangsúlyozták, hogy az úzvölgyi konfliktus során tett szert népszerűségre a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion. Az oltásellenes populista párt a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a második legnépszerűbb politikai alakulat Romániában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában