Egyszerűen rettegnek a Gyurcsány-filmtől a baloldali polgármesterek (videó)

Egymásra licitálva próbálták elbagatellizálni Gyurcsány Ferenc 2006-os rémtetteit Budapest baloldali polgármesterei a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, miután Láng Zsolt, a nagyobbik kormánypárt fővárosi frakciójának vezetője szóvá tette: az óriási érdeklődés ellenére a fővárosi tulajdonban lévő mozihálózat kínálatában alig jelenik meg az őszödi beszéd körüli eseményeket játékfilmes formában bemutató alkotás.

Láng Zsolt közgyűlési felszólalásában szóvá tette, hogy a baloldal bár a demokrácia és a véleményszabadság fontosságáról papol, az őszödi beszéd következményeit bemutató Elk*rtuk című filmet, ezt a nemzetközi alkotógárdával elkészített politikai thrillert, a főváros tulajdonában lévő Budapest Film az összes mozija közül csupán „egy moziban, egy teremben, egy időpontban” vetíti annak ellenére, hogy már most látszik: „sokszoros, tíz-hússzoros az érdeklődés iránta, mint bármelyik filmre, amelyikre most foglalni lehet”.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes (DK) válaszában azt állította, hogy a főváros nem szól bele mozijai műsorrendjének a kialakításába, Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester (DK) pedig – elbagatelizálva Láng Zsolt problémafelvetését – borzadálynak nevezte a filmet, és azt javasolta, hogy a fideszes székházakban játsszák le azt, ne a mozikban, míg Horváth Csaba XIV. kerületi polgármester (MSZP) a „home videók” kategóriájába sorolta a neves nemzetközi alkotógárda által készített alkotást.

„Abszurd pillanatoknak voltunk tegnap tanúi a Fővárosi Közgyűlésen” – értékelte a baloldali megszólalásokat közösségi oldalán a Fidesz fővárosi frakciója, emlékeztetve és rámutatva, hogy a bukott miniszterelnök maga vallotta be az őszödi beszédben, hogy „meghamisította a költségvetési számokat, hazudott reggel, éjjel meg este, csalással nyert választást”, az ezt követő őszi eseményeket pedig bárki a saját szemével láthatta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában