Ország-világ

2021.07.19. 16:01

Szijjártó: az Információs Hivatal nem vásárolt az izraeli szoftverből

Az IH-t felügyelő miniszter kiemelte: a kémszoftvert nem használta és nem is használja az Információs Hivatal.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn a V4-ek külügyi tárcavezetőivel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. A balliberális újságírók az eseményen több kérdést is feltettek az izraeli kémszoftver ügyében Szijjártó Péternek – írja a Magyar Nemzet.

„A vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről semmilyen tudomással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem” – mondta Szijjártó Péter, aki miniszterként az Információs Hivatalt (IH) felügyeli. Az IH a külföldi hírszerzésért felelős polgári nemzetbiztonsági szolgálat.

A tárcavezető úgy tájékoztatott, hogy ma reggel találkozott az IH főigazgatójával, aki Szijjártó Péter kérdésére elmondta: semmiféle, a szóban forgó szoftverrel kapcsolatos együttműködést nem folytattak sem az izraeli, sem más titkosszolgálatokkal. A szoftvert nem használja az IH, arra megállapodást nem kötött – emelte ki a miniszter.

Szijjártó Péter végül kormányzati álláspontként közölte: „nincsen tudomásuk ilyen típusú adatgyűjtésről”.

A kémszoftverügy kapcsán a lapnak nyilatkozott Horváth József titkosszolgálati szakértő is, aki kiemelte: kétséges, hogy egy csúcstechnológiát képviselő izraeli fejlesztésű kémszoftver bármilyen nyomot hagyhat a telefonokon. Véleménye szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában