tüntetések

2021.05.06. 07:31

Súlyosbodik az erőszak Kolumbiában

Már 24 halálos áldozata van a zavargásoknak, és eddig több mint 840-en megsérültek.

Legalább negyvenhat ember megsérült szerdán, a hetedik napja tartó, sokszor erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban, helyszíni jelentések szerint a tiltakozók megpróbáltak behatolni a parlament épületébe, a zavargások miatt a fővárosban leállt a koronavírus-járvány ellen oltási kampány és a tesztelés.

Claudia López bogotái polgármester a Twitteren azt írta, hogy „brutális” mértékben fokozódott az erőszak, harminc civil és tizenhat rendőr megsérült a demonstrációkon.

„A pusztítás azt jelenti, hogy kevesebb busz fog közlekedni” – figyelmeztetett a polgármester.

Az El Espectador című lap arról tudósított, hogy a tüntetők mintegy 25 rendőrőrsöt támadtak meg, többet felgyújtottak. Nemcsak Bogotában, hanem más nagyvárosokban, köztük Medellinben és Caliban is voltak erőszakcselekmények és rongálások.

Az El Tiempo című lap az ombudsmani hivatalra hivatkozva azt írta szerdán, hogy már 24 halálos áldozata van a zavargásoknak, és eddig több mint 840-en megsérültek.

A tüntetők szerdán megpróbáltak behatolni a törvényhozás mindkét házának helyt adót Capitolium épületébe. Claudia López szerint lebontották a kerítést, de a rohamrendőrök kiszorították őket a helyszínről. Az épületben tartózkodókat evakuálták.

Alejandro Gómez, a fővárosi egészségügyi titkárság vezetője közölte szerdán, hogy a zavargások miatt leállították Bogotában a koronavírus elleni oltási kampányt, és PCR-teszteket sem végeznek. Felszólította a tüntetőket, hogy tisztelettel viszonyuljanak az orvosokhoz, és ne akadályozzák a mentőkocsik közlekedését.

Iván Duque kolumbiai elnök szerdán a Twitter-fiókjában közzétett felvételen elítélte az erőszakcselekményeket, és részvétét fejezte ki a halottak hozzátartozóinak. Az ENSZ és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki a hatósági túlkapásokról érkező jelentések miatt, de Duque erről nem tett említést.

Kolumbiában múlt szerdán robbantak ki demonstrációk a tervezett adóreform miatt. Duque a tüntetések hatására vasárnap visszavonatta a pénzügyminisztérium által előterjesztett adóreformot, ennek ellenére a tiltakozások folytatódnak. Az államfő kérte a kongresszust, hogy a pénzügyi bizonytalanság elkerülése végett sürgősen fogadjon el egy új, konszenzuson alapuló adócsomagot.

A kabinet a koronavírus-járvány miatt keletkezett költségvetési hiány csökkentése érdekében kényszerül átalakítani az adórendszert. A többi között mérsékelni akarta a adókedvezményeket, növelni egyes csoportok személyi jövedelemadóját, és el akarta törölni bizonyos árucikkek és szolgáltatások általános forgalmi adó alóli mentességét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában