Ország-világ

2021.04.28. 06:06

Karácsony Gergely már megkezdte az országos választási kampányát

A vidéki szavazókra is kivetette hálóját Karácsony Gergely, ami azt jelzi, a főpolgármester lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A politikus egy hét végi posztjában arról írt, az uniós helyreállítási alap kilencven százalékát a magyar vidéken kellene elkölteni úgy, hogy fejlesztések helyett szociális segítséget kellene belőle nyújtani. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a baloldalon arra várnak és számítanak, hogy Karácsony végül elindul az előválasztáson, és meg is nyeri azt.

Budapest, 2020. október 23. Karácsony Gergely fõpolgármester az 1956-os pesti nõk elõtt tisztelgõ arcképkiállítás megnyitóján az V. kerületi Városháza parkban 2020. október 23-án. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Karácsony Gergely egy hónapja még azt tette szóvá, hogy a következő hét év uniós forrásaiból Budapestre irányított háromezermilliárd forint egy része az agglomerációs fejlesztésekre van betervezve, amivel szerinte „megkárosítják” a fővárosiakat. Aztán a főpolgármester a hét végi posztjában megcáfolta saját magát azzal, hogy a kormány és a főváros közös döntését bírálva azt írta: a helyreállítási alap kilencven százalékát vidéken kellene elkölteni. Felmerül a kérdés, hogy a Párbeszéd társelnöke ezt miért nem a Közfejlesztések Tanácsának ülésén mondta el, miért nem utasította el a kormány háromezermilliárdos ajánlatát – írja a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a helyreállítási alapból többek közt egészségügyi fejlesztéseket, a vasúti, valamint agglomerációs HÉV-projekteket és a felsőoktatás fejlesztését is finanszírozzák. Ebből is látszik, hogy olyan fővárosi beruházásokat valósítanának meg belőle, amelyre a főpolgármester is rábólintott. Karácsony új bejegyzésének értelmezése szerint ezekre Budapesten nincs szükség.

„Karácsony Gergely nem egy határozott politikus benyomását kelti, jó példa erre, hogy a saját miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatosan is mondott már gyakorlatilag mindent. Egy biztos, a baloldalon kivárnak, hogy végül elindul majd az előválasztáson és ő is nyeri azt meg”

– értékelt a lapnak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki hozzátette: mindez jól mutatja, hogy a politikus nem gondolta komolyan sohasem a főpolgármesterséget, arra csupán ugródeszkaként tekintett, abban bízik, hogy a budapesti pozíciójára támaszkodva tud majd sikert elérni egy országos kampány során.

Az elemző szerint ezt támasztja alá, hogy Karácsony elmúlt másfél éve másról sem szólt, mint hogy országos témákban nyilvánult meg, illetve budapesti ügyeket használt fel a kormányzat elleni baloldali kommunikációhoz.

„Karácsony Gergelynek ugyanakkor komoly problémája, hogy

Budapesten kívül lényegesen alacsonyabb a támogatottsága, szemmel láthatóan nem érti a vidékiek nyelvét,

hiába vidéki születésű ő is. Ennek az ellensúlyozása miatt kezdett el vélhetően a vidéki fejlesztési pénzekről kommunikálni, ugyanakkor ebben jelentős ellentmondásba keveredett, hiszen míg korábban rendben lévőnek tartotta, hogy az uniós források közel a felét Budapest kapja majd, most már arról beszél, a helyreállítási forrásoknak a kilencven százalékát vidékre kell fordítani. Ez vélhetően a vidéket megszólító kampányának az első eleme, hiszen ebben komoly lemaradásban van – mondta Deák Dániel, aki szerint ez egyébként az egész baloldalnak súlyos problémája, hiszen egy olyan országosan ismert politikust sem tud kiállítani, aki minden társadalmi csoportban nagyjából azonos támogatottságú. Dobrev Klára szavazótáborának jelentős része hatvanöt év feletti, Jakab Péter főként a vidékiek közül tud megszólítani sokakat, Fekete-Győr András a budapesti fiatalokhoz szól, míg Karácsony Gergely a fővárosiak között tud relatív magas támogatói bázist felmutatni.

Ezzel szemben a Fidesz Orbán Viktor vezetésével, néppárti jelleget öltve, minden társadalmi csoportban magasan a legnépszerűbb formáció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában