Járvány

2021.03.10. 16:05

Putyin a Szputnyik V szállításáról tárgyalt Luxemburggal

Az új koronavírusos fertőzés elleni küzdelemben való együttműködésről és a Szputnyik V lehetséges Luxemburgba szállításáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök a nagyhercegség miniszterelnökével, Xavier Bettellel – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

A luxemburgi kezdeményezésre létrejött kapcsolatfelvétel során a felek megemlékeztek a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 130. évfordulójáról is, és kifejezték készségüket a politikai, gazdasági és kulturális viszony fejlesztésére. Szó esett az Oroszország és az EU közötti párbeszéd jelenlegi állapotáról is.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Rijádban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott a Szputnyik V szaúd-arábiai gyártásának lehetőségéről. Az oltóanyag alkalmazását szerdán Kenyában és Marokkóban is engedélyezték.

Ezzel 48-ra nőtt azoknak az országoknak a száma, ahol a Szputnyik V-vel való oltást engedélyezték, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) szerint. Ezen államok összlakossága meghaladja az 1,2 milliárdot.

Eközben Oroszországban immár második napja volt 10 ezer alatt az újonnan diagnosztizált betegek száma. A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9079-cel – ez a legalacsonyabb szám október 1. óta – 4 351 553-ra emelkedett.

Az R-szám 0,9, a napi növekmény 0,22 százalék, az új esetek 10,7 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 315 751-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 466-tal 90 275-re nőtt, a felépülteké pedig 13 350-nel 3 945 527-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 113,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 144 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 510 534 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában