Ország-világ

2020.12.14. 16:14

Módosították a tanév rendjét, nem érvénytelen a félév az egyetemen

Így lehetővé válik a hallgatók számára az őszi szemeszterben elmaradt tanegységek utólagos teljesítése is.

Módosította a tanév rendjét a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése, ennek értelmében nem érvénytelen a félév az intézményben, de november 27. és január 31. között nincs oktatás az egyetemen. A hallgatók és az oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását.

Az egyetem vezetése szombaton az SZFE honlapján tette közzé a tanév rendjének módosításáról szóló tájékoztatót, amelynek értelmében február 1-től 19-ig pótolható lesz az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.

A vezetés szerint a tanév rendjének módosítása lehetővé teszi a hallgatók számára az őszi szemeszterben elmaradt tanegységek utólagos teljesítését, valamint a tavaszi szemeszterre tervezett tanegységek akadálytalan felvételét és teljesítését.

Az SZFE hallgatói hétfőn azt közölték, hogy a hallgatók és oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását. Mint írják, az SZFE vezetősége felismerte, hogy a dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat nem lehet meg nem történtnek tekinteni, így már csak két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodnak.

Hangsúlyozzák, hogy a digitális oktatásra való átállás zökkenőmentesen történt, ahogyan november 27-ig, úgy a szorgalmi időszakból fennmaradó két hétben is zajlott az oktatás a felfüggesztés ellenére.

A hallgatók és oktatók közössége értelmetlennek látja a tavaszi szemeszter meghosszabbítását, amelyet az új vezetőség másfél hónappal később kezdene el és másfél hónappal később fejezne be.

„A tanév rendjét kizárólag jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek azonban jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, a rendelkezést így az egyetem hallgatói és oktatói semmisnek tekintik” – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában