Járvány

2020.09.10. 09:06

Százharminc vakcina fejlesztése zajlik a világban

Harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár.

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A virológus elmondta, a 130 lehetséges vakcina közül körülbelül harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár.

Hozzátette, nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára;

a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődik el a vakcina tömeggyártása.

A műsorban szó esett arról is, hogy az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár korábban felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta.

A virológus szerint az „oxfordi vakcina” tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki. Közülük csak az előbb említett nőnél léptek fel mellékhatások, de egyelőre az sem biztos, hogy a betegséget az oltás okozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában