Ország-világ

2020.08.27. 18:51

Kilépett az MSZP-ből a mohácsi polgármester miatt a párt helyi elnöke

Király András elhatárolódott Csorbai Ferenctől.

Lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András, s a pártból is kilépett – írja a Pécsi Újság. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett Király András független képviselőjelöltként indul az időközi választáson. A lapnak adott interjújában többek között arról is beszélt, miért telt be nála a pohár, miért határolódott el Csorbai Ferenctől, Mohács még hivatalban lévő szocialista polgármesterétől, s arról is, hogy nem egyedül távozott az MSZP-ből. A Pécsi Újság interjúját az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Azért az nem mindennap történik meg, hogy egy párt városi elnöke lemond, kilép a pártjából, s nyíltan szembefordul azzal a polgármesterrel, aki ugyanezen párt színeiben lett – igaz, hogy olyan körülmények között, ahogy – polgármester. Ön pedig pontosan ezt tette. Miért?

Ez egy hosszabb folyamat eredménye volt. Csorbai Ferenccel három hónapja egyáltalán nem tudtam beszélni, mintegy másfél hónapig sikertelenül próbálkoztam azzal, hogy bejussak hozzá.

Semmilyen kérdésben nem tudtunk egyeztetni. Azt is kvázi véletlenül, a pécsi DK-soktól tudtam meg, hogy volt egy ellenzéki egyeztetés Mohácson, amire engem a helyi MSZP szervezet elnökeként meg sem hívtak. Ott dőlt el, hogy Csorbai Ferenc nem az MSZP, hanem egy új egyesület színeiben indul a választásokon.

Azóta sem beszéltek?

De igen. A Széchenyi iskola alapkőletételén futottunk össze, utána váltottunk néhány szót. Megkérdeztem tőle, Feri, mi újság a választásokkal? Akkor mondta, hogy az egyesülettel indul. Rákérdeztem arra is, hogy képviselhette ő az MSZP-t az erről döntő ellenzéki egyeztetésen, mivel nincs már semmilyen tisztsége a pártban, amire csak annyit mondott, hogy „ő képviselte a pártot„.

Ön miért nem tudta elfogadni, hogy Csorbai Ferenc nem az MSZP, hanem egy egyesület jelöltjeként indul?

Abban az egyesületben egyetlen MSZP-s sincs rajta kívül. Nem értettem az egészet, tájékoztatást kértem az MSZP országos elnökségétől, de nem kaptam érdemi magyarázatot.

Az önkormányzati munkában együtt tudtak működni Csorbai Ferenccel?

Egyáltalán nem.

Semmilyen döntésbe nem vontak be, nem osztottak meg velem semmilyen információt, minden lépéséről utólag értesültem. Úgy gondolom, számos döntése a város érdekeivel ellentétes volt.

Mire gondol? Mondana néhány példát?

Megdöbbentem például azon, ahogy kinevezte a saját alpolgármesterét. A Csorbai Ferenc által kötött ügyvédi megbízásokkal sem értettem egyet, az pedig egyenesen megdöbbentett, hogy eltávolította a kiváló munkát végző jegyzőt, dr. Kovács Mirellát. Végül betelt a pohár, lemondtam az elnöki posztról és kiléptem a pártból is.

Úgy tudni, nem egyedül távozott a pártból.

Valóban, többen is távoztunk. Közülük Orosz Ágnes szintén függetlenként indul a képviselő-választáson.

Ahogy Ön is. Nem lett elege a közéletből?

A közéletből nem. Nézze, én egyenes embernek tartom magom, nem szeretem a mellébeszélést, éppen ezért vállaltam ezt az interjút is. Nagyon szeretem a városomat, Mohácsot, ismerem az egyszerű emberek gondjait, hiszen magam is az vagyok. Úgy gondolom, megválasztásom esetén sokat tudok tenni értük és a településünkért. Eddig szinte semmit nem tudtam megvalósítani az elképzeléseimből, mert a mostani városvezetés nem adott rá módot, egyedül a busójáráskor a parkolási gondokat megoldó elképzelésemet sikerült keresztül vinni, ami sikeres volt. S végül még valamit szeretnék mondani. Lehet, hogy sokan most árulónak tartanak, de nekem tényleg ami a szívemen, az a számon, úgyhogy ki kell mondanom: remélem, hogy Pávkovics Gábor lesz Mohács új polgármestere, mert az eddigi vele való beszélgetésekből azt szűrtem le, hogy vele sokkal jobban jár a város, mint Csorbai Ferenccel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában