a baloldal hamis üzenetei alapján

2020.07.29. 19:36

A magyargyűlölő Sargentini az Index-Momentum tüntetést éltette

A zöldpárti politikus korábban a nevét adta a Magyarország megbüntetése céljából elkészített, hazug jelentéshez, most pedig egy magáncég belügyeibe szólna bele. Hasonlóan reagált Soros György alapítványa is. A nemzetközi baloldal ismét Magyarországot támadja.

Bár Judith Sargentini állítása szerint visszavonult az európai politikától, ennek ellenére Magyarország támadását nem hagyta abba – értesült az Origo.

A magyar baloldal vádjait ismételgette

A holland zöldpárti politikus tökéletesen elsajátítva a magyar baloldal hazugságait, közösségi oldalán éltette az Index-Momentum tüntetést, és annak résztvevőit. A többi között olyan nevetséges hazugságokat írt, hogy a miniszterelnök barátai átvették a szerkesztőség felett az irányítást, és eltávolították „a hatalommal szemben kritikus főszerkesztőt”.

A teljesen abszurd állításokat cáfolva az Index alapítványi elnöke is arról beszélt egy rádióinterjúban, hogy nem érte külső behatás a szerkesztőséget. „Teljesen elképzelhetetlen, hogy a Fidesz keze van az Index szétesésében” – fogalmazott Bodolai László, a portált tulajdonoló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A lapot több mint három éve irányító vezető szerint az általa üzleti titkok kiszivárogtatása miatt menesztett főszerkesztő magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetve robbantotta szét a lapját.

Soros alapítványa is közbeszólt

Azt, hogy a nemzetközi baloldal ismét összehangolt támadást indított az ügyben, mi sem mutatja jobban, minthogy Soros Györgyék is megjelentek. A Tűzfalcsoport blog vette észre, hogy az amerikai milliárdos alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítványok minapi közleményében a sajtószabadság magyarországi leépülésének újabb állomásaként jellemezte Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgását.

Régi ellenfele Magyarországnak Sargentini

A Soros György megbízható szövetségesei listáján szereplő Sargentini a nemzetközi baloldal ismert arca, pályafutása csúcsaként azt kapta feladatul, hogy készítsen elő egy Magyarország megbüntetését célzó javaslatot. Miután végigkérdezett több, az amerikai milliárdoshoz köthető hazai civil szervezetet, elkészült a dokumentum, amit aztán nagy többséggel fogadott el az Európai Parlament. A nemzetközi baloldalhoz tartozó EP-képviselők vastapsban részesítették az elérzékenyült Sargentinit – az erről készült képek bejárták a világsajtót, tökéletes látleletet adva a magát függetlennek tartó brüsszeli elitről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában