Hasogdzsi-ügy

2020.03.25. 11:58

Vádat emeltek Törökországban a 20 szaúdi gyanúsított ellen

Tizennyolc embert előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, kettőt pedig bűnpártolással vádolnak.

Távollétükben vádat emelt az isztambuli főügyészség szerdán 20 szaúdi gyanúsított ellen Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018 őszi meggyilkolásának ügyében – jelentette a Demirören török hírügynökség.

A beszámoló szerint az ügyészség lezárta a nyomozást.

Dzsamál Hasogdzsit 2018. október 2-án minden valószínűség szerint egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.

A török titkosszolgálat felvételei szerint

a Rijádból érkező csapat már az épületben várt a 60 éves újságíróra, akit szinte azonnal legyűrtek és megfojtottak, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették.

Az isztambuli ügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a „kivégzőosztagot” Ahmed al-Aszíri, a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetője, valamint Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója bízta meg a gyilkossággal, illetve látta el utasításokkal.

A halálbrigád 18 tagjára súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kértek, Al-Aszírit és al-Kahtánit pedig szintén szabadságvesztéssel sújtanák.

A vádirat szerint a gyanúsítottak kezdettől fogva egyetértettek abban és közösen el is határozták: ha Hasogdzsi ellenzi, hogy hazavigyék, végeznek vele.

A Sabah török napilap által 2018. október 10-én közreadott, biztonsági kamerával készített felvétel, amelyen a lap szerint Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró (j) érkezik Szaúd-Arábia törökországi konzulátusára Isztambulban október 2-án, az eltűnése napján
Fotó: Sabah napilap / MTI/EPA

A szaúdi királyi körökben bennfentesnek számító, de rendszerkritikus újságíró azért ment az isztambuli külképviseletre, hogy hivatalos dokumentumokat intézzen közelgő esküvője előtt.

Akkori menyasszonya, a török állampolgárságú Hatice Cengiz, kint várakozott, de már nem látta kijönni az újságírót.

Az eset nemzetközi felzúdulást váltott ki. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és nyugati kormányok úgy vélik, hogy az újságíró eltüntetésére valószínűleg Mohamed bin Szalmán adta ki a parancsot.

Rijád kezdetben mindent tagadott, majd végül azt állította, hogy a gyilkosság a Hasogdzsi hazahurcolására küldött osztag tagjainak önkényes döntése volt, és az újságíró dulakodás közben halt meg. Rijádban tavaly januárban 11 ember ellen eljárás indult. Decemberben öt vádlottat halálra ítéltek, további háromra pedig 24 év börtönbüntetést róttak ki. A szaúdi főügyész szerint nem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy vádat emeljenek Szaúd al-Kahtáni ellen, továbbá elengedték al-Aszírit, valamint Ahmed al-Otejbít is, aki a gyilkosság idején az isztambuli főkonzulátus vezetője volt.

Szeptember végén Mohamed bin Szalmán koronaherceg még úgy fogalmazott: ő viseli a felelősséget Hasogdzsi meggyilkolásáért, mert az ő vezetése alatt történt a dolog, azt viszont továbbra is tagadta, hogy ő rendelte volna el a gyilkosságot.

Az ENSZ „független és pártatlan vizsgálatra” szólított fel az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában