Gyöngyöspatai iskolaügy

2020.02.20. 10:20

Nemzeti Pedagógus Kar: az államnak a képzésbeli hiányosságot kell pótolnia

Az egyének és a társadalom érdekeit egyszerre szolgáló megoldásra van szükség a gyöngyöspatai iskolaügyben, ami a vélt, vagy valós képzésbeli hiányosságok pótlását jelenti az állam részéről – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke csütörtökön.

Horváth Péter kifejtette, a gyöngyöspatai iskolaügyben érintett tanulóknak az egyszeri pénzbeli kártérítés csak időleges könnyebbséggel járna,

a hosszú távú, valódi segítséget pedig az jelentené, ha olyan képzettséget szerezhetnének, amellyel jó eséllyel el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, és így maguk tudnák előállítani saját életük szükségleteit.

A Nemzeti Pedagógus Kar vezetője helyesnek nevezte, hogy

az állam megpróbál egy ilyen, a társadalom igazságérzetének megfelelő döntést elérni.

Hangsúlyozta, a Kúria felülvizsgálati eljárása ezzel egy időben lehetőséget biztosít arra is, hogy a jogbiztonságba vetett hit se csorbuljon.

Horváth Péter a Nemzeti alaptanterv (Nat) módosításáról szólva elmondta, a sajtóban megjelent tiltakozások nagyon nagy többsége egyetlen, a magyar nyelv és irodalom tantárgyat érintik, miközben a változtatások számos fontos előremutató lépést tartalmaznak és összességében egyértelműen javulást hoznak.

Kiemelte, a Nat módosítása kimutatható tananyagcsökkentést jelent majd a tantárgyak többségénél, és ez lehetővé teheti a jelenleginél hatékonyabb tanítási módszerek megvalósítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában