brutális üldözés

2020.02.24. 15:20

Folytatódnak a keresztények elleni muszlim támadások Nigériában

Az International Christian Concern értesülése szerint január végén legalább 32 keresztény és 4 templom esett áldozatul a Fulani milíciának.

Az International Christian Concern keresztényüldözéssel foglalkozó szervezet jelentette, hogy január 26-án és 27-én a nigériai Plateau állambeli keresztény falvakat megtámadták a muszlim Fulani milícia katonái.

A V4NA szerint a támadás során négy templomot is felgyújtottak, ám a sorozatos kegyhelyek elleni támadások ellenére a kormány azt állítja, hogy a rajtaütéseknek nincs vallási motivációja. Ez azzal indokolható, hogy a templomok mellett 65 tábort is felgyújtottak Rubióban és 45 továbbit marishban, ami miatt 7500 ember vesztette el otthonát.

Nathan Johnson, az ICC afrikai igazgatója szerint

az ilyen jellegű támadások mindennapossá váltak Nigériában, de a nemzetközi média ezt figyelmen kívül hagyja és „normálisnak, vagy történelmileg indokoltnak akarja beállítani ezeket a tragédiákat”.

Azzal, hogy azt mondják nincs vallási motiváltsága az eseteknek, csak azt jelzik, hogy túl súlyos a probléma, hogy kezelni tudják.

„A nigériai kormánynak elkötelezettséget kell mutatnia a keresztény lakosai iránt azzal, hogy segít újjáépíteni a kegyhelyeiket, amiket napi szinten égetnek fel és pusztítanak el”, fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában