LMP

2019.03.22. 14:56

Válságban van a vízügyi ágazat

Keresztes László Lóránt társelnök sajtótájékoztatóján az állam egyik legfontosabb feladatának nevezte a tiszta víz biztosítását, a vízkészletek védelmét.

Az LMP azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt a vízügyi ágazat érdekében. A párt szerint válságban van a szektor, ezért határozati javaslatban és egy törvényjavaslatban is az azonnali cselekvést szorgalmazzák.

Keresztes László Lóránt társelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az állam egyik legfontosabb feladatának nevezte a tiszta víz biztosítását, a vízkészletek védelmét. Szerinte ugyanakkor a kormány tétlenül nézi a vízügyi szektor összeomlását, sőt a közműadó bevezetésével még súlyosbított is annak helyzetén.

Mára a szakemberek szerint a megfelelő minősítéssel rendelkező vízrendszerek aránya 20 százalék alá csökkent, a meghibásodások száma megduplázódott 2012 óta, és a víz 25 százaléka vész el a hálózat elégtelensége miatt – mutatott rá. Hozzátette: egyes becslések szerint a rekonstrukció 3000 milliárd forintot is igényelhet.

Bírálta az ágazatért felelős innovációs és technológiai minisztert, mondván: Palkovics László nem ad érdemi választ kérdéseire.

Hozzátette: törvénymódosításukban a közműadó eltörlését kezdeményezik, amely évente 12-15 milliárd forintot hagyna az önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő, gyakran veszteségesen működő társaságoknál.

Frakciótársa, Hohn Krisztina az LMP országgyűlési határozati javaslatát ismertette. Ebben arra szólítanák fel a kormányt, hogy kezdjen azonnali tárgyalásokat a vízügyi ágazat szervezeteivel, készítsen válságkezelési tervet, mérje fel a hazai ivóvízhálózatot és dolgozza ki a pótlás finanszírozási tervét.

Az LMP megvalósíthatósági koncepciót is vár az ágazat működtetésére, valamint azt, hogy a kabinet készítse fel a hazai vízrendszereket a klímaváltozásra – ismertette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában