Rejtélyes fuvar...

2019.01.23. 11:42

Megtalálták az Esterházy-vagyon osztrák kezelőjének édesanyját

Megtalálták szerdán a dél-ausztriai Tirolban azt a 88 éves asszonyt, akit előző napi bejelentések szerint elraboltak a nyílt utcán a burgenlandi Kismartonban, és akit a rendőrség akkor nagy erőkkel keresni kezdett – közölte egy osztrák rendőrségi szóvivő. A nő maga jelentkezett a hatóságoknál, és feltehetően mégsem emberrablók áldozata lett.

A hatóságok keddi közlése szerint az idős asszony délután ápolója kíséretében sétált az utcán, amikor két fekete limuzin lefékezett mellettük, egy nő és egy férfi ugrott ki belőlük, az ápolót félrelökték, a nőt pedig betuszkolták az egyik autóba, majd nagy sebességgel elhajtottak.

A rendőrség időközben megerősítette, hogy az Esterházy Alapítványt kezelő Ottrubay István édesanyjáról, Magdolna Theresia Ottrubayról van szó.

Helmut Marban rendőrségi szóvivő az APA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy nagyszabású hajtóvadászat indult a feltételezett emberrablók után. Csak Burgenland tartományban több mint száz rendőrt állítottak rá a kutatásra, és nemzetközi keresést is indítottak a feltételezett emberrablók után.

Szerda délelőtt a hatóságok közölték: az idős asszony az éjszaka folyamán maga jelentkezett a hatóságoknál, és a legfrissebb hírek szerint valójában nem kényszerítették, hogy beszálljon az autóba. Az eset pontos körülményeit még vizsgálják.

Herbert Kickl belügyminiszter már kedden óvatosságra intett, és azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy ez valóban „klasszikus értelemben vett emberrablás volt-e”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában