nem jogerős

2018.12.12. 19:22

Meghosszabbították a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán férfi letartóztatását

Közlemény szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy júniusban két alkalommal szeméremsértő módon viselkedett a nyílt utcán két nővel szemben, szeptemberben pedig egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt.

Két hónappal meghosszabbította a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-t.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetése után a felelősségre vonás elkerülése érdekében elmenekült az országból és Ausztrián keresztül Németországba akart utazni. Magyarországon nincsenek családi, rokoni kapcsolatai, nem kötődik az országhoz, ezért a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a férfi „jelenléte az eljárási cselekményeknél kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett biztosítható”.

Bár a gyanúsított büntetlen előéletű – írták -, ellene 2018 júniusa és szeptembere között hasonló jellegű bűncselekmények miatt három büntetőeljárás is indult, ezért feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény jellege, a nyomozás állása és érdeke, a férfi személyi és családi körülményei, valamint a büntetőeljárás során tanúsított magatartása miatt vele szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nincs lehetőség.

A végzés nem jogerős – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában