közeledés

2018.11.20. 19:34

Észak- és Dél-Korea folytatja a határellenőrzési posztok felszámolását

A két ország vezetője még a szeptemberi találkozón állapodott meg arról, hogy visszahívják a határőröket.

A két Korea közötti enyhülés jegyében Észak-Korea kedden tíz határellenőrzési posztot semmisített meg az Észak- és Dél-Korea közötti, szigorúan őrzött határon. Dél-koreai katonák megerősítették, hogy az ellenőrző posztokat a megbeszélt időpontra teljesen lerombolták – közölte a szöuli védelmi minisztérium.

Szöul ugyancsak felszámolt tíz határellenőrzési posztot. Ezzel – mint a hírügynökségek rámutattak – folytatódott a két ország közötti közeledés és a feszültség enyhülése.

A két Korea már november elején megsemmisített tíz határellenőrzési pontot, a Yonhap dél-koreai hírügynökség adatai szerint Észak-Korea már mintegy 150, Dél-Korea pedig körülbelül 50 határ menti állomást szüntetett meg.

Hosszú távon a cél az összes határellenőrzési poszt felszámolása a 250 kilométer hosszú közös határon. Erről állapodott meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök szeptemberben, a harmadik Korea-közi csúcstalálkozójukon.

A két Korea közötti közeledés az év elején kezdődött. Mun és Kim április óta már három alkalommal találkozott egymással, és a feszültség enyhítéséről, valamint különböző együttműködési lehetőségekről állapodott meg. A szeptemberi találkozón született megállapodás értelmében hívták vissza a határőröket és vonták vissza az oda telepített fegyvereket a határellenőrzési pontokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában