Utódlás

2018.05.03. 10:55

Titkosszolgálati vezető kerülhet a honvédség élére

Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója lehet Benkő Tibor utóda a Magyar Honvédség élén.

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére. Benkő Tibor honvédelmi miniszteri kinevezése miatt ugyanis új vezérkari főnökre lesz szükség – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

A napilap információi szerint Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója lehet Benkő Tibor utóda a Magyar Honvédség élén.

A KNBSZ vezetésére ezt követően több jelölt közül választhatnak szakembert, vélhetően az új katonai titkosszolgálati vezető a Béres János, Nagy József és Dezső Sándor főigazgató-helyettesi hármasból kerül majd ki. A helyettesek jelenleg vezérőrnagyok, tehát mindhármuk kinevezése, illetve előléptetése szóba jöhet.

A napilap úgy tudja, hogy Kovács József neve már korábban felmerült a vezérkari főnöki pozícióra, mert Benkő Tibor a szolgálati ideje alapján hamarosan nyugállományba vonul. A volt vezérkari főnök minisztersége azonban még átírhatja az utód kiválasztásáról szóló döntést, ha Benkő Tibor a honvédelmi tárca vezetőjeként más főtisztet kíván kinevezni a honvédség élére – olvasható a Magyar Időkben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában