Országgyűlés

2018.04.09. 10:10

Ritter Imre minden nemzetiség érdekét képviseli majd

A kedvezményes mandátumot szerző német nemzetiségi listavezető szerint 85 év után történelmet írtak.

Bóly, 2018. január 19. Ritter Imre német nemzetiségi szószóló beszédet mond a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a Baranya megyei Bólyban, a Nepomuki Szent János-templomban 2018. január 19-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Ritter Imre vasárnap éjjel – miután kiderült, hogy sikerült szavazati jogot jelentő kedvezményes mandátumot szereznie – az MTI-nek azt is elmondta: számítottak az eredményre az után, hogy sokan nemzetiségi választóként regisztrálták magukat, készültek rá, hogy megszerzik a mandátumot. Hangsúlyozta: ezzel

85 év után történelmet írtak, ugyanis a magyarországi németeknek utoljára 1933-ban volt képviselete a parlamentben.

Ritter Imre, aki jelenleg az Országgyűlés német nemzetiségi szószólója, közölte: parlamenti munkájában a német oktatási-nevelési intézményhálózat és -rendszer bővítésére, minőségi javítására koncentrál majd. Szeretné továbbá elérni, hogy a kulturális egyesületek és önkormányzatok nagyobb elismerést kapjanak és a magyarországi németek az anyaországukkal és bármely európai országban élő német nemzetiséggel zavartalan és folyamatos kapcsolatot tarthassanak.

Azért is dolgozik majd, hogy a nemzetiségi önkormányzatok a támogatási és pályázati lehetőségeknél a jelenleg eléggé bürokratikus megoldásokat egyszerűsíthessék

A mandátum megszerzése a többi 12 nemzetiségnek is új lehetőségeket nyit, mivel az ő érdekeiket is képviseli majd

- emelte ki.

Ritter Imre alapvető feltételnek tartja, hogy a nemzetiségek ügyeiben nemzeti konszenzus legyen, és minden őket érintő kérdésben a parlamenti frakciók egyhangúlag szavazzanak.

A magyarországi nemzetiségek 2014 óta küldhetnek szószólót a parlamentbe vagy szerezhetnek szavazati joggal rendelkező kedvezményes mandátumot. Négy évvel ezelőtt szószólót mind a 13 nemzetiség küldhetett, ennek feltétele csak az, hogy legalább egy érvényes szavazat érkezzen a nemzetiség országos listájára. Kedvezményes mandátumot azonban egy nemzetiség sem tudott szerezni, mert nem érte el az ehhez szükséges szavazatszámot.

Borítókép: MTI Fotó/ Sóki Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában