befolyásoló erő

2018.03.29. 07:50

Tarlós István: az igazi tét Magyarország identitása

A főpolgármester szerint még megelőzhető valami sorsfordítóan rossz, amit később elkerülhetetlennek állíthatnak be.

Budapest, 2018. március 8. Tarlós István főpolgármester beszédet mond a Csengery Antal-díj átadásán a Városházán 2018. március 8-án. Az elismerést a Fővárosi Közgyűlés azon újságíróknak, médiában dolgozóknak, közösségeknek adományozza, akik huzamos időn át kiemelkedő tevékenységükkel a fővárost, a főváros kerületeit és a főváros önkormányzatának működését érintő hírekről, információkról magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adnak.

Forrás: MTI Fotó:

Fotós: Soós Lajos

A főpolgármester a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: a magyar kormány az egyetlen lehetséges helyes utat iparkodik követni, igyekszik védekezni és felemelni a szavát egy olyan felfogású Európai Unióért, amely az európai népek létérdekeit képviseli. „Még megelőzhető valami sorsfordítóan rossz, amit később elkerülhetetlennek állíthatnak be, ha a jelenlegi ellenzék kezébe kerülne az ország” – fogalmazott.

Úgy vélte: a „multikulturalizmus szolgálatába szegődött” ellenzék meghatározó többsége bevándorláspárti, és szándékosan összekeverik a menekült és az illegális bevándorló fogalmát. „Aki menekült, az szerényen érkezik, bebocsátást kér és tiszteli a befogadó országot. Az viszont nem menekült, aki botokkal, kövekkel kopogtat, követel, fenyegetőzik, gyerekeket hajigál át a kerítésen, és esze ágában sincs integrálódni a polgári életformába” – mondta.

Tarlós István szerint a tömeges illegális bevándorlástól „minden normális ember fél”, az ellenzék magát a veszélyt bagatellizálja. A főpolgármester úgy véli, ezek a pártok nem egészen önálló gondolkodás alapján működnek, „felfogásukat befolyásolja, építgeti az a külföldről érkező és terjeszkedő erő, amely nem kis mértékben egy már jól ismert, sokat hallott magyar származású amerikai pénzember nevével hozható összefüggésbe”. Ez az erő szerinte most „minden igyekezetével és pénzével” az április 8-ai választás befolyásolásán „mesterkedik”.

Borítókép: Tarlós István főpolgármester

Forrás: MTI Fotó/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában