elővigyázatosság

2018.03.12. 17:09

Találtak egy gyanús csomagot a londoni parlamentnél

Szerencsére hamar kiderült, hogy nem jelentett veszélyt.

Gyanús anyagot tartalmazó csomagot találtak hétfő délután a brit parlament londoni épületének közelében. A parlamentet a vizsgálat idejére nem ürítették ki, a törvényhozás munkája zavartalanul folytatódott, de a csomag megtalálása után a közvetlen helyszínt a rendőrség körülzárta, és két embert elővigyázatosságból kórházba szállítottak kivizsgálásra.

A Scotland Yard szóvivője először azt mondta, hogy a csomagban talált anyag „potenciálisan gyanúra adhat okot”. A parlamenti szóvivő azonban nem sokkal később közölte: a rendőrségi szakértők által elvégzett vizsgálat veszélytelennek minősítette az anyagot.

Egy hónappal ezelőtt fehér port tartalmazó csomagot kézbesítettek a londoni parlament egyik irodájába. A brit sajtó értesülései szerint a csomagot Amber Rudd belügyminiszternek címezték. A szakértői vizsgálat szintén azt derítette ki, hogy a fehér por összetétele ártalmatlan volt.

A múlt héten a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel követtek el gyilkossági kísérletet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen. Mindkettőjüket azóta is válságos állapotban kezelik a helyi kórházban.

A Salisburyben elkövetett támadás vizsgálatának eddigi eredményeiről Theresa May miniszterelnök hétfőn kora este tájékoztatja a parlament alsóházának képviselőit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában