tárgyalások

2018.03.19. 23:13

Szél Bernadett: nincs meg a kormányváltáshoz feltétlenül szükséges közeledés

A Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje hétfőn Debrecenben beszélt a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel történt egyeztetésről.

A Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje hétfőn Debrecenben, sajtótájékoztatón a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel történt egyeztetés kapcsán kérdésre válaszolva azt mondta: számukra azért volt jelentős a találkozó, mert kiderült, hogy amit a DK elnöke az egyeztetésről bejelentett, azt nem gondolta komolyan.

A zárt tárgyaláson világossá tette, hogy nincs meg a kormányváltáshoz feltétlenül szükséges közeledés – tette hozzá Szél Bernadett, megjegyezve: neki hétfő estig van mandátuma, hogy tárgyaljon ellenzéki vezetőkkel arról, létre tudják-e hozni azt a fajta együttműködést, ami Magyarországon a kormányváltást húsz nappal a választás előtt reális célként tudja kitűzni. Ennek szellemében a debreceni sajtótájékoztatóját és lakossági fórumát követően késő este ül le Vona Gábor Jobbik-elnökkel tárgyalni, aminek az eredményét kedden tárja a nyilvánosság elé.

A „sorsközösségben, de nem értékközösségben” lévő ellenzék együttműködésének fontosságára utalva megjegyezte: „a hivatalban lévő miniszterelnök a saját nemzeti ünnepünkön fenyegetett politikai, jogi és morális elégtétellel”. „Én nem szeretném azt, ha Magyarország miniszterelnökének április 8-án olyan helyzete legyen, hogy ezeket a fenyegetéseket valóra tudja váltani. Én ezen dolgozom” – jelentette ki az LMP társelnöke.

Szél Bernadett debreceni sajtótájékoztatóján bejelentette: az LMP vállalja, hogy „kormányon az ápolási díjat fölviszi a minimálbér szintjére, és rendes foglalkoztatási jogviszonnyá teszi”.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje – mint kifejtette – azt tapasztalta, hogy a szociális intézkedések azok, amelyekkel a kormányzást kezdeni kell, mert „szociális vonatkozásban nagyon sok hátralépés történt az elmúlt években”.

A beteg hozzátartozóikat otthon ápolók díjának felemelése és foglalkoztatási jogviszonyként való elismerése mellett a családi pótlék 30 százalékos, egyszülős családokban 45 százalékos azonnali emelését, a központi forrásból finanszírozott lakhatási támogatás visszaállítást és a rászorultsági alapon járó rezsitámogatást említette az első intézkedéseik között.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a szülők tudják támogatni a felsőoktatásban tanuló gyerekeiket, kormányra kerülve a családi pótlékot és a családi adókedvezményt „megtarthatják a családok a fiatalok 24 éves koráig”.

A kormányváltáshoz hiteles jelöltek kellenek, s az összefogáshoz önmérséklet kell, hogy képesek legyenek egymással szóba állni a politikusok az ellenzéki oldalon – mondta Szél Bernadett Debrecenben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában