lehetőség

2018.03.28. 19:53

Népszavazást tartanak Írországban az abortuszról

Népszavazást tartanak május 25-én Írországban arról, hogy liberalizálják-e a művi terhesség-megszakításra vonatkozó jogszabályokat - jelentette be Eoghan Murphy ír lakásépítési és önkormányzati miniszter szerdán a Twitteren.

Harmincöt év után most először lesz a választópolgároknak lehetőségük módosítani a világ egyik legszigorúbb szabályozását.

Az abortusz régóta megosztó kérdés, mióta a hagyománytisztelő katolikus Írországban 2013-ban feloldották a teljes tilalmat, engedélyezve a művi terhesség-megszakítást abban az esetben, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

A választókat most arról kérdezik meg, hogy hatályon kívül helyezzék-e az alkotmány 1983-ban bevezetett 8. módosítását, amely egyenlőként kezeli az anyának és meg nem született gyermekének az élethez való jogát, és ehelyett a parlament hozza meg a vonatkozó jogszabályokat.

Évente több ezer ír nő utazik a szomszédos Nagy-Britanniába művi terhesség-megszakítás végett.

Leo Varadkar kormányfő közölte, hogy támogatni kívánja az alkotmányos tilalom feloldását.

Simon Harris egészségügyi miniszter a bejelentést követően közölte: a politikusok hosszú heteken, sőt hónapokon át húzódó vitája után most Írország népének esélye lesz, hogy véleményt mondjon a kérdésben.

„Az az üzenetem, ha nem tűrhetik tovább, hogy évente több ezer nő utazzon külföldre abortusz miatt, itt az ideje, hogy kimondják, (a szabályozás) rossz” – mondta a törvénymódosításért kampányoló Harris.

Az egykor az írországi politikára és a társadalomra nagy befolyást gyakorló római katolikus egyház tekintélyét az elmúlt években papi pedofília-botrányok tépázták meg.

A népszavazást három hónappal azelőtt tartják, hogy Ferenc pápa közel negyven évvel a korábbi pápalátogatás után Írországba utazik.

A legutóbbi – vasárnapi – közvélemény-kutatások szerint az „igen” támogatóinak aránya 56 százalékra esett vissza a két hónappal korábbi 60 százalékról, míg a megkérdezettek 26 százaléka ellenzi a módosítást, 18 százaléknak pedig nincsen véleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában