2018.03.23. 20:20
Ingyenes lesz a KRESZ-vizsga a 20 éven aluliaknak
A tanfolyam és a vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár - mondta Novák Katalin államtitkár.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta, 2018. július 1-jétől a tanfolyam és a vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár, és abban az esetben is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem vesz részt azonnal gyakorlati oktatáson.
Az intézkedés, amellett, hogy sok 20 év alattinak anyagilag is komoly segítséget jelent, növeli a mobilitást, valamint a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedésének esélyeit. Évente közel 50 ezer 20 évnél fiatalabb kísérel meg KRESZ vizsgát tenni, ebből több mint 30 ezren teljesítik sikerrel azt.
A B kategóriás jogosítványhoz szükséges e-learning KRESZ tanfolyam díja, általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket. Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi, további információkat pedig az Új Nemzedék Központtól lehet kérni.