nem/semleges

2018.03.05. 16:53

Angela Merkel nem támogatja a német himnusz átírását

Kristin Rose-Möhring, család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztérium nemi egyenlőségi megbízottja, az osztrák és kanadai példára hivatkozó javaslata szerint két helyen nemi szempontból semleges kifejezésre kellene cserélni a férfiak dominanciáját erősítő kifejezést.

Nem támogatja Angela Merkel azt a gondolatot, hogy a nemek közötti egyenjogúság jegyében változtassák meg a német nemzeti himnusz szövegét – ismertette a német kancellár szóvivője hétfőn Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy

a kancellár „nagyon elégedett szép nemzeti himnuszunkkal”, és nem lát okot hagyományos szövegének megváltoztatására.

A szóvivőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztérium nemi egyenlőségi megbízottja a közelgő nemzetközi nőnap alkalmából kezdeményezte a himnusz szövegének megváltoztatását.

Az egyik a szülőföld jelentésű Vaterland, amelyben szerepel az apa jelentésű Vater szó. Ezt a haza jelentésű Heimatland kifejezésre kellene cserélni. A másik kifogásolt a fiú testvérekre utaló, testvéries jelentésű brüderlich szó, amelyet a nemi egyenlőségi miniszteri biztos szerint a magyarul bátort jelentő couragiert szóval kellene helyettesíteni.

A kezdeményezésről a Bild am Sonntag című vasárnapi lap írt. A hétfői kormányszóvivői tájékoztatón a család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztérium szóvivője elmondta, hogy nem a tárca hivatalos álláspontjáról, hanem a miniszteri biztos személyes véleményéről van szó, és javaslatát nem nyilvános minisztériumi dokumentumban, hanem egy belső terjesztésre szánt körlevélben vetette fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában