Együttműködés

2018.01.26. 16:55

Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani – közölte a párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Nemes Gábor, a MASZSZ elnökségi tagja pénteken azután tartottak sajtótájékoztatót, hogy a párt és a szövetség vezetői a dokumentumról tárgyaltak.

A politikus kijelentette, arra törekednek, hogy visszahelyezzék jogaikba a tisztességes munkát és a munkásembereket, ebben pedig legfőbb partnereik a szakszervezetek. A pártelnök alapvető célnak nevezte, hogy a tisztességes munkából tisztességesen meg lehessen élni és egyetlen munkavállaló se legyen kiszolgáltatva a munkaadók szeszélyeinek.

Egyetértettek abban, hogy éveken keresztül az inflációt meghaladó mértékben kell emelni a béreket, a minimálbért legalább a létminimum szintjéig kell növelni, az pedig régi követelésük, hogy a közmunkások bére pedig érje el a minimálbért – közölte. Meg kell szüntetni a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget – folytatta, hozzátéve, rugalmasabb nyugdíjrendszerre van szükség.

Nemes Gábor, aki Budapest 13. egyéni választókerületében a DK színeiben indul a választáson, azt mondta, hogy az egyeztetés nem most kezdődött, mert az elmúlt években a munkavállalói oldal is érezte, hogy egyre kiszolgáltatottabbá vált. A DK lehetőséget kínált arra, hogy a munkavállalói érdekképviselet parlamenti helyhez juthasson – közölte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában