Európa-liga

2023.05.30. 20:30

A trófea mellett a BL-indulás a tét a budapesti döntőben

Az AS Roma és a Sevilla számára nem csak a trófea elhódítása lesz a tét a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében a Puskás Arénában, mivel a győztes helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján.

MW

José Mourinho, az olasz AS Roma vezetõedzõje a labdarúgó Európa-liga döntõje, a spanyol Sevilla - AS Roma mérkõzés elõtti napon a budapesti Puskás Arénában 2023. május 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az olasz együttes hatodik, míg a spanyol a 11. helyen áll hazája bajnokságában, így a BL-szereplésre egyiknek sincs esélye az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, mert ahhoz az első négy között kellett volna végezni. Ráadásul az andalúziai gárda a következő idényben egyáltalán nem szerepelhet nemzetközi sorozatban, ha vereséget szenved a magyar fővárosban, míg a római együttes számára ismét az Európa-liga, vagy rosszabb esetben a Konferencia-liga maradna.

A csapatok formáját szinte lehetetlen megítélni, mert mindkét esetben hetek óta az látszik, hogy kizárólag az Európa-liga számít, annak megnyerése jelentené a szezon megmentését. Ennek megfelelően a Sevilla három, a Roma pedig már nyolc kör óta nyeretlen a La Ligában, illetve a Serie A-ban.

A döntő nagy kérdése, hogy a Sevilla vagy az AS Romát irányító vezetőedző, José Mourinho sikersorozata folytatódik-e tovább. A spanyolok ugyanis hetedszer jutottak a második számú európai kupasorozat fináléjába, az előző hatot mind megnyerték, így csúcstartók az Európa-ligában. A portugál tréner szintén százszázalékos az európai kupafinálékban, korábbi öt döntőjét kivétel nélkül megnyerte: kettőt a BL-ben, egyet-egyet az UEFA Kupában, az Európa-ligában és tavaly az akkor debütáló Konferencia-ligában. A hatvanéves szakember számára a duplázás sem lenne ismeretlen, mivel pályafutása kezdetén az FC Portóval 2003-ban az El jogelődjében, az UEFA Kupában, majd egy évvel később a BL-ben diadalmaskodott, most hasonló bravúrra készül a Farkasok kispadján.

Az olasz AS Roma csapatának tagjai a labdarúgó Európa-liga döntője, a spanyol Sevilla - AS Roma mérkőzés előtti napon a budapesti Puskás Arénában 2023. május 30-án
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Összességében mindkét csapat döntőbe jutása meglepetés volt, de a Sevilla klasszisai az idény legfontosabb részében lendültek formába, míg az idény során rendre sérülésektől tizedelt rómaiak annak örülhetnek, hogy olyan vezéregyéniségeik, mint Paulo Dybala és Chris Smalling a döntőre felépültek.

 A Sevilla vezetősége a tragikus szezonkezdés után előbb októberben Julen Lopetegui, majd márciusban Jorge Sampaoli munkáját köszönte meg, de aztán José Luis Mendilibar irányításával nemcsak simán biztosította bennmaradását a csapat, hanem döntőbe jutott a kedvenc sorozatában, amihez elengedhetetlen volt a védekezés javulása.

A rómaiak menetelésében szintén a José Mourinho védjegyének számító remek védekezés játszotta a kulcsszerepet. A Roma - a Sevillához hasonlóan - öt egyenes kieséses meccsén nem kapott gólt. Támadásban viszont sok esetben kifejezetten elképzelés nélküli futballt nyújtott a római gárda, amikor Paulo Dybala nem volt bevethető. Az argentin válogatottal világbajnok támadó hetek óta bokasérüléssel bajlódik, így az együttes legutóbbi nyolc találkozójából csak kétszer lépett pályára, akkor is csupán csereként. Az szinte biztosra vehető, hogy kilencven percet nem bír végig, ezért nagy kérdés, hogy kezdőként kap-e helyet az AS Romában, vagy meccs közben áll majd be, ahogy április eleje óta mindig.

A Sevillából viszont mindenképpen hiányozni fog egy világbajnok, mivel a védő Marcos Acunát kiállították az elődöntő visszavágóján. Rajta kívül mindenki más bevethető. A Románál két védő, Rick Karsdorp és Marash Kumbulla hiányzik, de egyikük sem tölt be meghatározó szerepet a kiváló hátsó alakzatban. Ami fontosabb a rómaiak számára, hogy Dybala és Smalling mellett a szintén sérüléssel bajlódó Rui Patricio, Lorenzo Pellegrini és Nemanja Matic is valószínűleg vállalja a játékot, az esetükben az a kérdés, mennyit bírnak majd játszani.

A budapesti döntő, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.

Az új Puskás Arénában ez lesz a második európai kupafinálé. A Sevillának nincs innen jó emléke, mivel 2020-ban az európai Szuperkupa-mérkőzésen hosszabbításban 2-1-re kikapott a Bayern Münchentől.

Mourinho: a csapatról szól minden, nem rólam

"Hosszú út volt, és megérdemelten jutottunk el idáig. Nagyon várjuk ezt a mérkőzést, mert az utóbbi időben ezért dolgoztunk. Rengeteg meccsünk volt az elmúlt időszakban, sok sérülés nehezítette a dolgunkat, erre tekintettel kellett lenni, fél szemmel mindig erre a döntőre figyeltünk" - mondta a portugál szakember a keddi sajtótájékoztatón.

A hatvanéves Mourinho a jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, minden a csapatról szól, nem róla. Annyit elárult, hogy az együttes vezéregyéniségei is feltették neki ezt a kérdést, nekik konkrét választ adott, de azt nem kívánta most felfedni.

 Megjegyezte, amikor 2010-ben távozott az Internazionalétól a triplázás után, az teljesen más helyzet volt, most nincs kapcsolatban senkivel. Később a csapatkapitány Lorenzo Pellegrini úgy fogalmazott, ez egy bizalmas beszélgetés volt, amiről nem akar beszélni, mert csakis a mérkőzéssel akar foglalkozni.

"Nem az edző játszik, az edző a meccs előtt végez hatalmas munkát, az utolsó edzés végén a stáb munkája lezárult. Ülünk majd a padon, és próbálunk segíteni, de a játékosok írhatnak történelmet" - mondta Mourinho, aki szerint nem jelent előnyt, hogy több trófeát nyert kollégájánál, José Luis Mendilibarnál, mert a Sevilla csapatként nyert jóval több trófeát, mint a Roma. - "A Sevilla olyan tapasztalattal rendelkezik az El-ben, amit szinte kisujjból kiráz, nekünk felejthetetlen élmény lesz."

MOURINHO, José
José Mourinho, az olasz AS Roma vezetőedzője a Puskás Arénában
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Az utolsó kérdés után Mourinho már majdnem távozott, de az olasz újságírók addig kiabáltak utána Paulo Dybala felől érdeklődve, mígnem annyit válaszolt a tréner, hogy húsz-harminc percet játszhat a világbajnok argentin támadó.

Pellegrini arról beszélt, hogy tudják, mi forog kockán. Szerinte valamennyi játékos elszánt és kicsit izgatott.

Sosem szabad megelégedni, harcolni kell tovább az életben. Tavaly száz százalékot nyújtottunk, és fantasztikus érzés volt nyerni, ezt szeretnénk újra átélni

 - mondta Pellegrini utalva a Konferencia-ligában tavaly aratott diadalra.

A középpályás az ellenfélről úgy vélekedett, azért nyerte meg a korábbi hat döntőjét, mert egyszerűen jó csapat, viszont kijelentette: a riválisnak sem lesz egyszerű dolga. Amikor az AS Roma védekező stílusáról kérdezték, akkor azt válaszolta, mindig törekednek a gólra, de próbálják ellensúlyozni az ellenfelek erényeit, ez pedig eddig jól működött, ezért is játszhatnak a budapesti döntőben.

Úgy készültünk, ahogy egy döntőre kell. Taktikailag készen állunk. A döntő mindig kicsit más meccs, de megtettünk minden tőlünk telhetőt. Buktatókkal teli út volt, de megérdemelten vagyunk itt

 - mondta Gianluca Mancini.

Mendilibar szerint a kevesebbet hibázó csapat győz

José Luis Mendilibar, a Sevilla vezetőedzője szerint a kevesebbet hibázó csapat emelheti majd magasba a trófeát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntője után, a Puskás Arénában.

Amikor átvettem az irányítást, már a kieséses szakaszban volt az együttes, így nem minden az én érdemem. Erős csapatokkal kellett játszani, de eljutottunk a döntőig. Holnap sem lesz ez másként, mindent bevetünk, hogy ismét elhódítsuk a kupát

 - fogalmazott a március 21-én kinevezett 62 éves tréner, aki így a második számú európai kupasorozatban a negyeddöntőtől irányította a Sevillát. - "A történelem nem hazudik, ez a klub ebben a sorozatban, főleg az elmúlt húsz évben, a legjobb volt. De a történelem önmagában nem nyer meccset. Ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk a legerősebb ellenféllel szemben egy semleges helyszínen".

A baszk szakember úgy vélekedett, mindkét csapat számára nehéz lesz hazavinni a trófeát. Szerinte a hibák megbosszulják magukat, ezért az dönt majd, melyik együttes hibázik kevesebbet. 

Arra nem tudott válaszolni, hogy mit tart fontosabbnak, az edzői tapasztalatot, vagy egy csapat nagyobb rutinját, ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy neki - a hatodik fináléjára készülő José Mourinhóval szemben - az első döntője lesz, ezért különleges estére készül.

Az Európa-liga-trófea másolatával fényképezkednek szurkolók a labdarúgó Európa-liga döntõje elõtt a budavári Szentháromság téren, a Budavári Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén Mátyás-templom elõtt 2023. május 30-án
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

"Nem érdekel a jövőm, én két és fél hónapra érkeztem. Nyugodt vagyok, csak a holnapi meccsre koncentrálok. Az idény után majd kiderül, mi lesz a sorsom, de nem hiszem, hogy egyetlen meccs döntene erről" - mondta Mendilibar, aki hálás volt kollégája Sevillát méltató szavaiért, ugyanakkor szerinte lényegtelen melyik csapat számít esélyesnek, mert az előny vagy a hátrány a pályán ütközik ki, az előtte lévő spekuláció semmit sem számít.

Mendilibar sem mulasztotta el dicsérni az ellenfelet, az AS Romát, amely megfogalmazása alapján nagyon erősen védekezik, minden játékelemben erős, ráadásul a kiélezett szituációkban is nyugodt tud maradni. Megjegyezte, utóbbi a saját csapata számára is fontos lesz, továbbá hozzátette, nem szeretnének teret engedni a rivális kontráinak.

A csapatkapitány Jesús Navas arról beszélt, fantasztikus érzés a Sevillával nyerni, és most itt vannak egy újabb lehetőség kapujában.

"Azt mondtam a játékostársaimnak, hogy élvezzék a pillanatot. Azért küzdünk, hogy hazavigyük a trófeát a gyönyörű városunknak" - jelentette ki a 37 éves védő, aki a Sevilla hat diadalából háromnak - 2006-ban, 2007-ben és 2020-ban - volt részese. "Intenzív játékra készülünk, de türelmesnek kell lenni, mert nagyon erős a rivális, viszont ők is fognak hibázni. A csapatunk képes sikerrel venni ezt az akadályt is".

Ivan Rakitic azt emelte ki, hogy a diadalhoz száz százalékot kell nyújtaniuk, illetve azt hangsúlyozta, hogy nem változtatnak a stílusukon a döntőben sem, igyekeznek úgy készülni, mint bármelyik másik mérkőzésre.

Azért vagyunk itt, mert jól végeztük a dolgunkat, a hat megnyert döntő nem nyomaszt minket

 - jelentette ki a vb-ezüstérmes horvát középpályás, aki 2014-ben nyert Európa-ligát a Sevillával.

A várható kezdőcsapatok az európai szövetség honlapja szerint:
Sevilla:
Bounou - Jesús Navas, Badé, Gudelj, Alex Telles - Fernando, Rakitic - Ocampos, Óliver Torres, Bryan Gil - en-Nesziri
AS Roma:
Rui Patrício - Mancini, Smalling, Ibanez - Zeki Celik, Cristante, Matic, Spinazzola - Dybala, Pellegrini - Abraham

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában