Pozitív

2022.10.21. 20:16

Simona Halep megbukott a doppingellenőrzésen

Az ITIA ideiglenesen felfüggesztette a 31 éves Halep játékjogát, ezért a világranglista jelenlegi kilencedik helyezettje nem versenyezhet.

Simona Halep

Fotó: AFP

Simona Halep, a női tenisz-világranglista korábbi éllovasa pozitív doppingmintát szolgáltatott egy augusztusi ellenőrzésen. 

A sportág tisztaságáért felelős nemzetközi ügynökség (ITIA) pénteken jelentette be, hogy az amerikai nyílt bajnokságon levett A és B mintában is kimutatták a tiltólistás roxadustat jelenlétét. A roxadustat fokozza az eritropoetin endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják. 

Az ITIA ideiglenesen felfüggesztette a 31 éves Halep játékjogát, ezért a világranglista jelenlegi kilencedik helyezettje nem versenyezhet.

 A román játékos a közelmúltban bejelentette, hogy orrműtétje miatt az idei szezon hátralévő részében pihenőt tart. 

"Egész pályafutásom során egyszer sem fordult meg a fejemben a csalás gondolata, mivel ez teljesen ellentétes mindazokkal az értékekkel, amelyekre neveltek. Teljesen összezavartnak és elárultnak érzem magamat ebben a tisztességtelen helyzetben" - írta közösségi oldalán Halep, aki élete legnagyobb megrázkódtatásának nevezte az eltiltását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában