Golf

2022.05.16. 13:16

Tiger Woods készül a PGA Championshipre

A 46 éves amerikai sztárjátékos karrierje során négyszer nyerte meg a PGA Championshipet.

Tiger Woods a csütörtökön kezdődő PGA Championship, a golfozók idei második Major-tornájának helyszínén, a tulsai Southern Hills Country Clubban edzett, ahol kilenc szakaszt teljesített.

A 46 éves amerikai sztárjátékos a tavaly februári, kis híján tragikus kimenetelű autóbalesete után az áprilisi US Mastersen tért vissza, melyen a járás jelentette számára a legnagyobb nehézséget, és a négy nap során folyamatosan esett vissza a teljesítménye, elsősorban fájdalmai miatt. A viadalt végül a 47. helyen fejezte be, ami karrierje legrosszabb eredménye a Mastersen, ugyanakkor néhány nappal korábban még az is kérdéses volt, hogy játszhat-e.

Woods a vasárnapi edzés után kifejezetten pozitívan nyilatkozott, mint mondta, lényegesen jobb állapotban van, mint Augustában volt.

Sokkal erősebbnek érzem magam mint a Masters idején

– jelentette ki a 15-szörös Major-győztes golfozó.

Úgy egy hete növeltük a tempót, azóta többet golfozom, és jól érzem magam. Minden jobb most.

A Masters után a világ legismertebb golfosa azt mondta, nem tudja előre, hol lép majd pályára a jövőben, annyit viszont közölt, hogy júliusban a British Openen mindenképpen játszani szeretne, s elképzelhetőnek nevezte, hogy a másik két Major-versenyen, a PGA Championshipen és a júniusi US Openen is ott lesz a mezőnyben.

Tiger Woods karrierje során négyszer nyerte meg a PGA Championshipet, legutóbb 2007-ben, akkor, amikor a versenynek a mostanihoz hasonlóan Tulsa adott otthont.

Borítóképünkön Tiger Woods. Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában