2021.05.21. 13:10
Több mint nyolcmilliárd eurós veszteséggel számolnak az UEFA-nál
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) több mint nyolcmilliárd eurós bevételkieséssel számol a koronavírus-járvány által sújtott, 2019-től 2021-ig tartó időszakra az élvonalbeli és az alsóbb osztályú nemzeti bajnokságokat illetően.
Az UEFA legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy
a kontinens elsőosztályú versenysorozatai esetében 7,2 milliárd, míg az alacsonyabb osztályú bajnokságoknál 1,5 milliárd eurós bevételkiesésre lehet számítani.
A belépőjegyek értékesítésének hiánya önmagában négymilliárd eurós mínuszt jelentett, a „szponzorációs és kereskedelmi bevételek” mértéke pedig az UEFA számításai szerint 2,7 milliárd euróval csökkent.
Tavaly nyáron az átigazolásokra fordított összeg 39 százalékkal volt kevesebb a 2019-eshez képest, míg
az idén januári átigazolási időszakban a 2020-assal összevetve 56 százalékkal csökkent az az összeg,
amelyet az egyesületek új játékosok szerződtetésére kifizettek.
A jelentés szerint az elmúlt év eleje óta 24 ország 15 első- és 37 másodosztályú klubja került olyan súlyos pénzügyi válságba, hogy nem tudta folytatni a bajnokságot, vagy csődeljárással kellett szembenéznie. Az eddigi legrosszabb évben, 2011-ben 34 ilyen egyesületről tudott az UEFA.
Forrás: MTI
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg