bajnokok ligája

2019.10.03. 10:40

Szoboszlai: ez volt a legjobb meccs, amelyen valaha játszottam

A Salzburg 0-3-ról egyenlített, de Salah gólja győzelmet ért a címvédő Liverpoolnak.

Liverpool's English defender Trent Alexander-Arnold (L) vies with Salzburg's Hungarian midfielder Dominik Szoboszlai (R) during the UEFA Champions league Group E football match between Liverpool and Salzburg at Anfield in Liverpool, north west England on October 2, 2019. (Photo by Paul ELLIS / AFP)

Forrás: AFP

Fotós: Paul Ellis

A 18 éves középpályás az összecsapás után az európai szövetség (UEFA) honlapjának azt mondta: a második félidőben jobbak voltak az angol csapatnál.

„Jó gólokat szereztünk és megmutattuk, hogy megérdemelten vagyunk itt a sorozatban. Büszkék vagyunk, de alakulhattak volna jobban is a dolgok, és akkor ponttal távozhattunk volna”

- fogalmazott Szoboszlai, aki az első fordulóban góllal mutatkozott be a BL-ben.

A 71. percben lecserélt játékos hozzátette, amikor 3-0-s hátrányba kerültek, változtattak a játékrendszerükön, az új felállásban pedig sokkal jobban teljesítettek.

Virgil van Dijk, a Liverpool védője közölte, nem a negatívumokra akarnak koncentrálni, és tudják, hogy jobbnak kellett volna lenniük.

„Az első játékrész végén hitet adtunk nekik, a második félidőben pedig visszaengedtük őket a mérkőzésbe”

- összegzett a holland légiós.

Leipzig – Lyon

A másik magyar érdekeltségű összecsapáson a kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt foglalkoztató Leipzig két hatalmas védelmi hiba után kapott ki 2-0-ra a vendég Lyontól.

„Volt két ezerszázalékos gólhelyzetünk, ha azokat belőjük, nagyobb nyomás lett volna ellenfelünkön”

- fogalmazott a vereséget követően a lipcseieket irányító Julian Nagelsmann. A vezetőedző szerint jó mérkőzést játszottak a Lyonnal, de elkövettek két olyan hibát, amelyek miatt megbűnhődtek.

„Kétszer betaláltak, mert kétszer hibáztunk, nekünk pedig hiába voltak meg a lehetőségeink, nem tudtunk élni velük” – tette hozzá a szakember.

A két ziccert rontó csatár, Timo Werner úgy fogalmazott: ha belövi mindkét nagy helyzetét, másként alakult volna a találkozó.

„Ezt a keserű pirulát most le kell nyelni, sajnos nem tudok változtatni a történteken.

Remélem, legközelebb jobban megy majd, mert az eredmény ellenére szerintem jól játszottunk” – nyilatkozta Werner.

Két forduló után az E csoportban a Salzburg jelenleg három ponttal második, míg a G csoportban a lipcseiek ugyancsak három ponttal állnak. Szoboszlaiék október 23-án a Napolit, míg Gulácsiék az orosz Zenitet fogadják.

Borítókép: Szoboszlai és Trent Alexander-Arnold összecsapása a meccsen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!