var

2019.10.17. 11:49

2021-től vezetik be a videóbírót az osztrák élvonalban

Az osztrák labdarúgó Bundesligában 2021 márciusától használják majd a videóbírós rendszert – jelentette be csütörtökön a futballszövetség (ÖFB).

„Ez nagyon fontos lépés ahhoz, hogy nemzetközi viszonylatban is magasabb szintre kerüljünk” – mondta Leon Windtner ÖFB-elnök, aki a rendszer bevezetésének pénzügyi hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, „hatalmas erőfeszítésre” volt szüksége a szövetségnek.

Az ÖFB a videóbíró alkalmazásának bevezető szakaszára egymillió eurót (332,5 millió forint) biztosít, és ez az elnök szavai szerint „egy olyan befektetés, amely az osztrák labdarúgást, és annak jövőjét szolgálja”.

Az osztrák élvonalbeli bajnokságban jelenleg 12 csapat szerepel, az alapszakasz után az első hat helyezett a végső győzelemért és a nemzetközi kupaindulást érő helyekért, a többi együttes pedig a kiesés elkerüléséért csap össze egymással a rájátszásban. Az élen most a magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, címvédő Red Bull Salzburg áll.

A videóbírót először a 2017/2018-as szezonban a német és az olasz bajnokságban vezették be, majd Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban, és a mostani idénytől már Angliában is elkezdték használni.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában