Makacs sérülés

2017.09.06. 13:09

Andy Murray is pihenőre fogja

A korábbi világelső teniszező, Andy Murray bejelentette, hogy ebben az évben valószínűleg már nem lép pályára.

A skót sztár hivatalos Facebook-oldalán szerdán úgy fogalmazott, hogy a soron következő két kínai versenyen, Pekingben és Sanghajban biztosan nem szerepel, és „minden valószínűség szerint” Bécsben és Párizsban sem indul csípősérülése miatt. Mind a négy említett tornán, mind pedig az évzáró vb-n címvédőként venne részt.

„Az elmúlt hetekben több specialistával konzultáltam, és a csapatommal úgy határoztunk, hosszú távon ez a döntés a legjobb” – áll a bejegyzésében.

Murray hozzátette, nehéz év áll mögötte, de bízik abban, hogy a pihenést és a rehabilitációt követően jövőre ismét Grand Slam-címekért harcolhat majd. A skót azt is bejelentette, hogy 2018-ban a január eleji, brisbane-i tornán indul először.

Murray előtt a legjobbak közül a szerb Novak Djokovic, a svájci Stan Wawrinka és a japán Nisikori Kej is visszalépett az idei összes hátralevő tornától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!