2022.10.16. 15:45
Fedezze fel Gdańskot, a színes, nyüzsgő lengyel kikötővárost!
A Pomerániai Vajdaság székhelye Lengyelország hatodik legnagyobb városa, egyben legfontosabb kikötője, Gdańsk. Ismerje meg ezt a gyönyörű várost, amely felejthetetlen élményeket kínál a látogatóknak!
Forrás: Shutterstock
Gdańskban sétálva valódi időutazáson vehetünk részt. Az utcák, terek, épületek mind mesélnek a város történelméről, amely igen összetett. Gdańsk állt német, lengyel és porosz fennhatóság alatt, de volt autonóm városállam is. 1945 óta tartozik végleg Lengyelországhoz.
Történelmének jelentős része a Német Lovagrend (Teuton Lovagrend) uralma, ennek emlékét mind Gdańskban, mind a közeli kisvárosokban gyönyörű épületek – templomok, kastélyok – őrzik.
Színes házak között
Gdańsk történelmi óvárosának nagy része a második világháborúban elpusztult, a területet az 1950-es, 1960-as években építették újjá eredeti, főleg 17. századbeli stílusban. Egyik legszebb része az úgynevezett Hosszú utca (Ulica Długa) és a Hosszú Piac (Długi Targ) környéke. Ezt a városrészt Királyi útnak is nevezik, mert itt vonult végig a lengyel király, amikor Gdańskba látogatott a város kereskedelméből származó adóbevételért. A sétálóutcát az Aranykapu és a Zöldkapu határolja.
![Gdansk-old,City-long,Market,Street](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/t8Ud5_zNv3u7N9rOjtce3plLB4F6RqSpVVV6o1-PCfA/fit/1200/858/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlYTA3ZjViYWIyYzRmNWZiMDRjYjEwNmQzNzcxNmVj.jpg)
Forrás: Shutterstock
A macskaköves utcákon egymást érik a kézműves termékeket, borostyánból készült ékszereket kínáló üzletek, galériák, kávézók, éttermek. Amerre a szem ellát, magas és keskeny házakat látni, rózsaszín, zöld, kék és sárga színekben, mintha csak egy holland kisvárosban járna az ember. A holland stílus olyan híres építészeknek köszönhető, mint például a flamand származású Abraham van den Blocke, akinek nevéhez számos épület terve fűződik Gdańskban.
![Gdansk,,Poland,-,09.18.2022:,Ulica,Dluga,Is,A,Main,Street](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/W9YdKCj3V9I26D_ZLCZc_ns-NMeLcmXF1ljfmcMgttg/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxYjM4OTU2N2NlNzQwN2RhZTljN2Q1ZTM5MmRiOTA2.jpg)
Forrás: Shutterstock
Ezek egyike a Hosszú utcában található Neptun-szökőkút, a manierista-rokokó remekmű, amely a város egyik nevezetessége. A tenger istenének, Neptunnak a szobra Peter Husen munkája, a kutat 1633. október 9-én avatták fel. Azzal a házzal szemben helyezték el, amelyben gdański látogatása idején a lengyel király megszállt, így az ablakon kinézve láthatta, ahogy a mitológiai isten is fejet hajt előtte.
![Neptune's,Fountain,,A,Famous,Historical,Landmark,And,Colorful,Gothic,Houses](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/RIi15EwkJFOS4tbh5_amu5HI24kxtHIHUbJYxzH3Qok/fit/1200/806/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwNjBlNzljNjg2MjQzMGViYzBjZmY3ODBlNDI3NzE1.jpg)
Forrás: Shutterstock
A szökőkúthoz több legenda is fűződik. Az egyik szerint az emberek aranypénzt dobáltak a kútba, Neptun pedig hálából aranylikőrré változtatta a vizét. Csakhogy a kocsmárosok rendre elhordták onnan az italt, egy embert kivéve, akit az isten azzal jutalmazott meg, hogy a hordóiban lévő tiszta szeszt édes likőrré változtatta, míg a kútból ismét víz folyt. Egy másik történet szerint egy férfi aranyérmét dobott a kútba, amit Neptun a szigonyával aranypelyhekké változtatott, ezek kerültek a híres lengyel likőrbe, a Danziger Goldwasserbe is (Danzig Gdańsk korábbi neve).
A jellegzetes ízű, gyógynövényekből készült likőrt érdemes megkóstolni, ha Gdańskban járunk, szinte minden étterem kínálatában megtalálható.
![Venice,,Italy,-,September,2019.,Bottle,Of,Liqueur,Goldwasser,70cl,](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/tWpBavsrHezTtDlrrhDyiKkBorPzrq3UN0aRppnl86U/fit/1200/3342/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ZWZhMDU0YzE5NDRlNjlhOTZiY2U5ZmM5ZGZhYTA0.jpg)
Forrás: Shutterstock
A Neptun-szökőkút mögött található az Aranyház, amelynek arany és fehér homlokzata kitűnik az épületek közül. A házat a 17. század elején Gdańsk polgármestere, Jan Speyman építtette, az épületet szintén Abraham van den Blocke tervezte.
![Gdansk,,Poland,-,September,2015:,Ornamental,Facade,Of,The,Golden](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/ctlx1I-BTpv9yIXHYLlqJtlI_KWF2p1pBu5S_JIHWnI/fit/1200/1804/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlODRmZTZhOWM3ODQ4YWI4Zjg5ZDUwYTMyZDZkYjNl.jpg)
Forrás: Shutterstock
Szűz Mária-templom – a világ legnagyobb gótikus téglatemploma
Gdańsk egyik nevezetessége a Szűz Mária-templom, amely képes egyszerre 25 ezer embert befogadni. A templomba hét kapun keresztül lehet bejutni. Hossza 105,5 méter, kereszthajója 66 méter hosszú. 82 méteres templomtornyába 409 lépcső vezet fel, érdemes felsétálni, mert a kilátóból gyönyörű panoráma tárul elénk.
A bazilika alapkövét 1343. március 25-én tették le, az utolsó téglát pedig 1502. július 28-án helyezték el, így az építése csaknem 160 évig tartott.
![Cityscape,Aerial,View,On,The,Old,Town,With,Saint,Marys](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/LSAbzD1u54To99ksJTCIt8WPwoSBdzdjbzs4UQ6_z-M/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2ZjA4Mzc1NTkwYTQ0MWJiNzJlYWQwNjQ3NmFlMjYx.jpg)
Forrás: Shutterstock
A templom súlyosan megsérült a második világháborúban. Fából készült tetőszerkezete leégett, a boltozatok, ablakok megsemmisültek. Számos, az épületben lévő műalkotást a közeli falvakba menekítettek a Vörös Hadsereg elől, ezek nagy része mára visszakerült eredeti helyére. A templomot 1946-ban elkezdték felújítani, 1955. november 17-én szentelték újjá. Gótikus, reneszánsz és barokk festményeknek, szobroknak, oltároknak ad otthont.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/406YkU0pvy-EY3QlMANkvLuiKC25RcKFJHgyAYAvBlo/fit/1200/1487/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0ZTZhYmU4YmU3YjQyMjg5YzMwOWM0ZGUxNTM3NGRk.jpg)
(A szerző felvétele)
Mindig is fontos szerepet töltött be Gdańsk kulturális és szellemi életében. Érdekesség, hogy egyes kutatók szerint még Johann Sebastian Bach is jelentkezett ide karmesternek.
A templomban található a világ legnagyobb fából készült asztronómiai órája, amelyet Hans Düringer épített 1464–1470 között.
![Astronomical,Clock,In,The,St.,Mary's,Church,(basilica,Of,The](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/4q5ZCTZvzf5AsUgdIPlFG2hByTwbb5Vrbodr6l75r10/fit/1200/1801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiYzY0OGY2ZDkzNDQxNTA4NGUwZDM1NTA5MjJlMGZj.jpg)
Forrás: Shutterstock
A 14 méter magas órán Ádám és Éva harangoznak, és mindennap déli 12 órakor egy körmenetben a háromkirályok, az apostolok és a halál jelenik meg.
Ezeket a lengyel ételeket érdemes megkóstolni!Heringsaláta Gdańskban a tenger közelsége miatt érthetően sok halat fogyasztanak. A heringet ecetes salátában krumplival, hagymával és tejföllel összekeverve előételként is kínálják. ![]() Zsurek, a savanyú leves A rozscipóban tálalt levest sokféleképpen készítik. A zöldségek mellett kolbász, tojás és pirított szalonna kerül bele. ![]() Pierogi: az egyik legismertebb lengyel étel Klasszikus lengyel tésztaétel, sós és édes változatban is készítik. Hússal, sajttal, gombával, spenóttal vagy éppen gyümölcsökkel töltik meg. ![]() |
Séta a kikötőben
A sétálóutcából a Zöldkapun keresztül a Motlawa folyó partjára érkezünk. Érdemes hosszabb időt eltölteni a kikötőben, beszívni a friss levegőt, nézni a hajókat, inni egy forró teát valamelyik kávézó teraszán. Gdańsk minden városrésze újabb és újabb élményeket kínál, a rakpart azonban kihagyhatatlan.
Itt található a vízi kereskedelem egyik fontos jelképe, a Zuraw, Európa legnagyobb és legrégebbi kikötői daruja. 1442 és 1444 között épült, a hajók rakományának be- és kirakodására használták. A Vörös Hadsereg 1945-ben felgyújtotta, az 1950-es évek végén építették újjá.
![Famous,Historic,Medieval,Port,Crane,(?uraw,/,Krantor),-,One](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/NA1Ed7zp3N5PdUyvFTZkDJamvMTpiUTMVdWAQ8Y8EUk/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjMzUzZTc3YjY5NzQwOGNiNmMwZjQ4OTdhNGVlMDA3.jpg)
Forrás: Shutterstock
A folyón lévő híd időnként felnyílik, hogy átengedje a hajókat a vízen, amikor pedig leengedik, hömpölyög rajta a tömeg. Gyönyörű fotókat lehet készíteni innen, miközben kényelmesen átsétálunk a túlpartra.
![Green,Bridge,,Gdansk,Poland,-,January,4,,2022:,View,Of](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/yfIYdN4oX5FaU9n_nrh6EOW6k7Jsy3mRaOn4Mi3hj_c/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyYjlkMWRmNGU5MDRjZDE5NjcxNjc0NTcyNTExOTNi.jpg)
Forrás: Shutterstock
A borostyán városa
Gdańsk belvárosában lépten-nyomon belebotlik az ember olyan üzletekbe, ahol borostyánból készült ajándéktárgyakat, ékszereket kínálnak. Nem véletlenül.
Gdańskot a borostyán fővárosaként is emlegetik, a világon található borostyán nagy részének lelőhelye ugyanis a Balti-tenger mentén van. Évszázadok óta készítenek itt ékszereket, díszeket, edényeket, különböző tárgyakat. Érdemes ellátogatni a Borostyán Múzeumba, (Muzeum Bursztynu) ahol megismerhetjük, hogyan nyerik ki a borostyánt, hogyan munkálják meg, és borostyánból készült különlegességeket is megcsodálhatunk.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/xLX1sXdR2v03UG-gDxic9VvR5Gyk4f94oQW6TpNHJck/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5ZGEyMjlmZTY0YTRiNzQ4ZmNlYmJmMGY2MzhkZDEz.jpg)
(A szerző felvétele)
Ha pedig szívesen vinnénk haza szuvenírt, a múzeumboltban lehetőségünk nyílik vásárolni is ezekből.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/gG0hQkg3zmexnvguBhIQT_9ME9vWWV6nWSnwR4tNHYE/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1OGViOTlkY2VjZjQ0ZTQ5MGMyMjExMzIyYjc5ZjJi.jpg)
(A szerző felvétele)
Shakespeare nyomában
Kicsit távolodva a sétálóutcától, egy grandiózus fekete kőépület a következő bakancslistás látnivaló. Ez a különleges, modern épület a Gdanski Shakespeare Színház (Gdański Teatr Szekspirowski), mely az egykori Vívóiskola helyén épült. A középkori Gdańskban a Vívóiskola vívógyakorlatok és párbajok, állatviadalok és színházi előadások helyszíne volt – itt léptek fel akkoriban a városba érkező angol vándorszínészek, akik Shakespeare-drámákat adtak elő.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/XJpk6l8RQmj4iXwara0ToRpMwXjMNwlHLYcMlqLhnoY/fit/1200/553/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI5YmEzOWU5NGNkZDRiNTY4MDgwY2UwMWJhOGVmMTJk.jpg)
Forrás: Gdański Shakespeare Színház
A modern kori színház építésére 2004-ben írtak ki nemzetközi építészeti pályázatot, melyet az olasz Renato Rizzi nyert el. Az építési projekt vezető alakja Jerzy Limon professzor, a Gdański Shakespeare Fesztivál alapítója volt. Renato Rizzi Limon kutatásait alapul véve tervezte meg a színházat, mely egyesíti a korabeli színházak elemeit a modern technológiával. Különlegességei a nyitható tető és a fából készült belső részek.
![Gdansk,,Poland,-,18,September,,2015:,Interior,Of,Shakespeare,Theater.](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/G0-4d_zz_n_nVh9X5ubYS7Gk9mIFwhugiwpuZBynlf4/fit/1200/813/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M1NzRkZjAyN2Y1MzQ3N2Y4MDg4YTBiMDk5MDJlOWJl.jpg)
Forrás: Shutterstock
Az intézmény 2014 szeptemberében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ma pedig – csakúgy, mint korábban az elődje – nemzetközi színházi társulatok otthona, világszínvonalú előadásokkal, koncertekkel, nemzetközi fesztiválokkal vonzza a színház szerelmeseit.
Partnerek: Lengyel Gótikus Várak Közösségének Szövetsége (Association of Communes ‘Polish Gothic Castles’), Pomerániai Turisztikai Szövetség (Pomorskie Tourist Board), Varmia-mazúriai Turisztikai Szervezet (Varmian-Masurian Regional Tourism Organization).
A cikk az Újságírói tanulmányút a lengyel–magyar turisztikai útvonalak mentén című projekt keretében készült a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet társfinanszírozásával. A cikk kizárólag a szerző álláspontját fejezi ki, nem a Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet hivatalos álláspontja.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/10/CQ9I8oFuthSrD-LqN9bbVlpB4XT5SxRroAaX3VYX-Xo/fit/1200/912/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzAwYTAwMTRkMjRiZDA4MDE5MDVhNzRjMjYxNThm.jpg)