Bulvár-celeb

2024.02.23. 10:00

III. Károly visszatért, és jobban néz ki, mint valaha (videó)

A brit királynak hatalmas erőt adott a sok támogató és gyógyulást kívánó üzenet.

MW

III. Károly ráirányította a figyelmet a rákbetegségre

Fotó: AFP

Megható bejelentést tett tegnap Anglia miniszterelnöke, Rishi Sunak a rákbeteg III. Károllyal kapcsolatosan: „Az ország Ön mögött áll” – üzente az uralkodónak. Ez nem az első olyan üzenet volt a király számára a közvéleménytől, amely annyira meghatotta őt, hogy könnyeket csalt a szemébe. 

A miniszterelnök biztosította a királyt arról, hogy az egész ország mögötte áll
Fotó: AFP

Talán ennek a bátorításnak is köszönhető, hogy Károly a prosztataműtétje után a nyilvánosság elé állt.

A király a miniszterelnökkel rendszeresen szokott találkozni, és most, tíz hét kihagyással ugyan, de ismét szemtől szemben álltak egymással.

Csodás látni, hogy milyen jól néz ki

– dicsérte Rishi Sunak a királyt. Majd arról beszéltek, ami mindkettejüknek rendkívül nagy öröm: 

amióta a palota bejelentette III. Károly daganatos betegségét, megnőttek az adományozások a rákbetegséggel foglalkozó alapítványok számára. 

Károlynak ezzel tehát beteljesült az a célja, hogy egészségügyi állapotának ismertetésével másokat arra buzdítson, kérjenek orvosi segítséget – írja a TheSun nyomán cikkében a Bors. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!