metaleste

2020.01.14. 10:51

Tavasszal Magyarországra jön a Parkway Drive

A sikeres nyári fesztiválos koncertek, köztük a Wackenes fellépés után meghirdette 2020-as európai arénaturnéját a Parkway Drive. A Viva The Underdogs – European Revolution 2020 körút áprilisban indul Németországban, érinti majd a legendás Wembley Arénát is, Budapesten pedig a Papp László Sportarénában játszanak a srácok április 6-án.

A 2002-ben, az ausztráliai Byron Bay-ben alapított metalcore zenekar hatodik, Reverence című stúdióalbuma tavaly májusban jelent meg, a szakma és a közönség tetszését egyaránt elnyerve. A korábban 5 aranylemezt és két platina DVD-t kiadó csapat lemeze hazai pályán a lemezeladási lista első helyén nyitott, és számos európai országban is bekerült a Top 10-be. A Shadow Boxing című dal itt látható:

A Hatebreed és még két hardcore csapat is fellép a Parkway Drive előtt

Az ausztrál metalcore együttes három zenekart hívott meg európai turnéjára. Köztük van az az amerikai hardcore metal csapat is, amely több mint 25 éves munkásságával vívta ki a színtér elismerését: a Hatebreed Magyarországon is több emlékezetes koncertet adott már. Jamey Jastáék most az Aréna színpadáról, egy tavaszra ígért új albummal megerősödve vágják majd az arcunkba a mindent elpusztító dühöt és energiát:

A kettes számú vendég Kaliforniából érkezik, de szintén ismert már a hazai koncertlátogatók előtt: a Stick To Your Guns 2003 óta működik, és a dallamos, straight edge metalcore modernebb ágát képviseli. Jártak már Budapesten: többek között a Parkway Drive 2017-es koncertjéről is ismerősek lehetnek, 56 című daluk videóját pedig itt láthatjuk:

A turné nyitózenekara a walesi Venom Prison: az öt éve működő csapatnak biztos nem kell attól félnie, hogy a hangjuk elveszik majd a másik három mellett, hiszen talán az övék lesz a legbrutálisabb muzsika az este folyamán: a tapasztalt zenészek, és Wolf Down-ból érkező Larissa Stupar által alkotott zenekar durván agresszív death metalt játszik. A koncertre a Samsara című friss lemezt is hozzák, melyről a Uterine Industrialization című nóta videóját itt nézhetjük meg:

 

Az esemény linkjét itt találjátok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!