több, mint szomszéd

2018.06.06. 18:00

Nagy érdeklődés mellett zajlanak a pozsonyi Magyar Kulturális Hét rendezvényei

A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozatot 2014-ben hozta létre Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet.

Nagy érdeklődés mellett zajlik a Több, mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban idei, immár ötödik évada – közölték a hétfőn kezdődött programsorozat szervezői.

A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozatot 2014-ben hozta létre Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet. A hiánypótló fesztivál mára a koronázási ünnepségek mellett a város egyik legkedveltebb nyári nyilvános rendezvényévé nőtte ki magát.

A Magyar Kulturális Hét idei programsorozatát Balázs János Liszt-díjas zongoraművész és a Cziffra Fesztivál Kamarazenekar közös koncertje indította, a Szlovák Rádió nagy hangversenytermében tartott előadás, amelyen Liszt-, Bartók- és Weiner művek hangzottak el, nagy közönségsikert aratott, a szlovák rádió is élőben közvetítette.

A kortárs zenei improvizációval dúsított fellépésről az előadáson jelen lévő egyik zenei szakértő azt írta, hogy az Európa legnagyobb hangversenytermeiben is elhangozhatott volna – mondta a koncertről Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Hozzátette: a koncert azon felül, hogy a kulturális hét programsorozatának kiemelt rendezvénye volt, a nemzeti összetartozás napjához is kötődött, ami abban is megnyilvánult, hogy Balázs János magyar történelmi témákat feldolgozó Liszt-műveket válogatott a programba.

https://www.facebook.com/pozsonyi.magyar.intezet/photos/a.212715758888737.1073741825.198551953638451/999423726884599/?type=3&theater

Ugyancsak jó visszhangja volt a Hybridart Management kedden megnyitott Soundweaving V4 Edition című nem hagyományos kiállításának is, amely a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) országaira jellemző népi hímzések gyűjteményének képi világát azok által ihletett zenei darabokkal társította.

A kiállítás – mint a kulturális hét többi programja is – a visegrádi országok hagyományainak érintkezési pontjaira összpontosít, azokra, amelyek hivatkozások lehetnek a tovább vezető közös utak keresésekor – emelte ki Molnár Imre.

A pozsonyi Magyar Kulturális Hét hátralévő programjaiból komoly érdeklődés mutatkozik a Hviezdoslav színházban szerdán műsorra kerülő Miniszter félrelép című színdarab, valamint a csütörtöki program fénypontjának számító Bartók Tánctriptichon című előadás (Fából faragott királyfi – A csodálatos mandarin – Táncszvit) iránt, amelyet a Szlovák Nemzeti Színházban először fellépő Magyar Nemzeti Balett előadásában láthatnak az érdeklődők.

Ugyancsak csütörtökön rendezik meg azt a V4-es magyar elnökségre összpontosító szakmai szimpóziumot, ahol a végéhez közelítő magyar visegrádi elnökség eredményeit és az azt követő szlovák elnökség céljait ismertetik.

Pénteken kezdődik a Több, mint szomszéd gasztronómiai fesztivállal egybekötött szabadtéri programsorozata, annak immáron hagyományosnak számító helyszínén, az egykori Kossuth téren, mai Hviezdoslav téren. Ez a rész hivatalosan Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművész és a pozsonyi Capella Istropolitana kamarazenekar közös koncertjével és magyar divattervezők kollekcióját felvonultató folkTrend divatbemutatóval indul péntek este, de már délután is lesznek zenei fellépők, köztük a Budapest Klezmer Band.

A fesztivál hétvégi szabadtéri programján szombaton egyebek között a lengyel Volosi folkdzsessz együttes fellépése és a Kerekes Band koncertje szerepel, a vasárnapi zárónapon a Pósfa zenekar, a Middlemist Red és a Bohém Ragtime Band koncertjén vehetnek részt az érdeklődők.

Borítókép: Facebook: Pozsonyi Magyar Intézet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!